Minden hétfőt imádok. Igazán. Egy új hét kezdődik, és a hétvégi szuper élményeket most dolgozza az ember agya, így egészen hét közepéig pöröghetünk. Utána pedig az villanyozza fel az embert, hogy csodás napok várnak még rá, újra. Na de, az én örömöm gyorsan megosztom, mert biztosan más is örömködik velem majd. A gyerek… Tovább »
A gyerek nem akadály, sőt!
Minden hétfőt imádok. Igazán. Egy új hét kezdődik, és a hétvégi szuper élményeket most dolgozza az ember agya, így egészen hét közepéig pöröghetünk. Utána pedig az villanyozza fel az embert, hogy csodás napok várnak még rá, újra. Na de, az én örömöm gyorsan megosztom, mert biztosan más is örömködik velem majd. A gyerek… Tovább »
Sors. Van, aki hisz benne, van, aki nem. Történtetek, melyek szívmelengetőek, és történetek, melyek kicsit sem azok. Életek, melyeken megrökönyödünk, és azt mondjuk, milyen jó, hogy mi nem ezt kell, hogy megéljük. Sokan vagyunk, elvált Anyák, és Apák. Sokan kerülnek nagyon nehéz, szörnyű, és lehetetlen helyzetbe is. Mind Anyák, mind Apák. A…
Már beszéltünk az életmódváltásról, egészségről és mindenről. Arról is, hogy lehet ügyesen is csinálni, és nem muszáj rengeteg pénzt elkölteni azért, hogy egészségesen élj, és tudatosan táplálkozz. Hogy milyen időszakban, kinek, mire van szüksége, én nem taglalnám. Ezer meg egy cikket talál erre az ember. Ha csak úgy egészségesen akarsz élni, akkor tudod az…
Tudtad, hogy az elvált Nők sokszor szeretnek egyedül lenni? És azt tudtad, hogy az elvált Nők többet olvasnak? Végeztem ám egy kis kutatást, nem is olyan kicsit. Inkább mondanám közepesnek. Sok mindenről esett szó, és egy évig tartott a kutatás, szóval anyag, írás, sztori, tapasztalat és minden van a tarsolyomban, amit mentsen az ég…
Mielőtt nekiálltam Márti kérésére megírni a legújabb cikkemet az Elvált, magabiztos nő blogra, végigpörgettem Márti legfrissebb bejegyzéseit. Feltűnt, hogy az utóbbi időben feltűnően sokszor került terítékre a spórolás. Mi kell ennél több egy pénzterapeutának, hogy cikket írjon? Hiszen ez nyílt felhívás egy keringőre! Úgyhogy következzen a pénzterapeuta néhány gondolata a spórolásról – és az…
Sétált haza az iskolából. Tudta, mi fog következni. Remegett, görcsölt a gyomra. Csak pár perc, és vége. Csak pár perc, és vége. – Ismételte magában. Majd eszébe jutott a mentőöv. Felhívta gyorsan anyukáját. – Anya! Kérlek, csak akkor mondjuk meg apunak, ha kijavítottam az egyest! – Kislányom, tudod, hogy nem hazudhatunk. – De Anya, kérlek…
Társkeresés. Társkereső. Kimondom ezeket a szavakat, és mindenkinek beugrik egy-egy online piactér, nevezhetjük így is, némelyiket legalábbis, ahol ismerkedhet az ember és keresheti a társát. Aki ugye nem a kutya. Mert a kutya a társ, amúgy. Egy kis képzavar. Szóval. A társkereső egy jó móka. Amikor teljes kétségbeesve megkeresnek a csajaim, akkor kapásból azt…
A minap megírtam, hogy miért lép félre egy férfi? azokat az okokat soroltam fel, melyek egy rossz, hanyatló kapcsolatban bizony bizony a megcsaláshoz vezetnek. Azért valljuk be őszintén, már rég megdőlt és hamuba hullott az a megállapítás, hogy mi Nők, angyalok vagyunk. Mert kicsit sem vagyunk azok. Lassan ugyanannyi százalékban kufircolunk mással, mint ahogy egykor…
Kedves Második Feleség! Kedves Új szerelem! Nagyon jól tudom, min mész keresztül. Hatalmas szerelem ég benned egy Férfi iránt, akiért mindent megtennél. Szereted a mosolyát, a nézését, szereted azt, amitől ő, önmaga. Beleszerettél egy Férfiba. És beleszerettél egy Apába. Egy olyan embert szeretsz, akit én nagyon jól ismerek. Minden mozdulatát, minden tettét, gondolatát, és…
Egyik nap beszélgettem egy kedves barátommal, aki persze nős, és mellette félre lépeget. Nem minősítem, nem ítélem el, a barátom, elmondta miért teszi, és megértem. Teljes mértékben. Egyre több olyan nős ismerősöm van, aki bizony bizony el kezd kifelé kacsingatni. Először csak úgy pislog, utána már azért néz is, majd keres, és később természetesen talál…
Itt a tavasz, mindenki szerelmes, házasodik, éljen, kalandra fel. Szuper dolgok ezek, valljuk be őszintén, magam is imádtam férjhez menni. Tavaly, egyedülálló szülőként kijutott négy esküvő és lagzi, amiről már írtam korábban. Négy esküvő és lagzi, felén egyedül voltam, felén gyerekekkel. Gyerekkel az esküvőn egyedülálló szülőként. Hogyan éld túl? A maga nemében csodálatos…
Édesanyám szerint egy orvossal kellene randiznom, mert benne minden megvan, ami kell nekem. Okos, felnézhetek rá, önzetlen, és nincs túl sokat otthon. Ezen a lelkesedésén felindulva, kinyitottam a szemem, hogy vajon, milyen FÉRFIAKAT is látok a világban. Eddig nem nézelődtem, mert mindig csak úgy ott teremtek a lehetséges jelöltfélék, így aztán persze, látok, de nem…
Megírtam, hogy lehet váltani egészséges életmódra. Na, de. Tudjuk, hogy egy fizetésből, minimális gyerektartásból, ami a gyerekszükségleteit sem fedezi, elég durva egészségesen táplálkozni. Egy uborka, ha jobb napja van a zöldségnagykereknek, akkor 150 Ft körül mozog. Ez egy uborka. Hol van akkor a jégsaláta, ami minimum 300 Ft, a sajtok, a húsok, és a többi…
Rengeteget írtam már arról, hogy mi a jó döntés, van-e jó döntés és a barátai. Mindannyian tudjuk, hogy ha válunk, akkor megvan az oka. Ezt soha nem tudhatja senki rajtunk kívül, mert sem a családtagjaink, sem a barátaink, se senki nincs a helyzetünkben. Ezért nem kell törődni a külvilággal ilyenkor, csak magunkkal. De ez már…
Lement már 25 kg csak annyival, hogy életmódot váltottam, de még van hátra. Nincs mese, megfogadtam magamnak, hogy ha törik, ha szakad leadom még azt a fránya 6-8 kg-t. Azért 6-8, mert attól függ, mikor állok, és hogyan a mérlegre 😀 ;). Szóval nincs mesemátka, meg pillangós madárka, hozzá kell látnom egy diétázáshoz. Enélkül nem…