Szülés utáni depresszió, anyarobotként zümmögő édesanyák, kimerült nők, feszült édesapák, és férjek, számonkérő vitatkozások, összeomlani látszó házasságok. Rövid körkép az állítólag olyan csodás első évből.
„Boldognak kéne lenned, hiszen most született a kisbabád!”
„Ne rinyálj már, otthon vagy a gyerekkel!”
Hangoznak ezek a mondatok, amit biztosan már minden frissen anyává vált nő hallotta, legalább egyszer.
Minden édesanya tudja, hogy igen, marhára röpködnie kellene a föld felett, hogy életet adhatott gyermekének, legyen az akárhanyadik is a sorban.
Igen, minden anya szeretne minden percben boldog lenni, hogy megadatott a csoda.
És igen, minden édesanyának lelkiismeret-furdalása van olyankor, amikor azt érzi, bárcsak minden a régi lenne.
Lehet, hogy csak egy pillanatra gondolja ezt, vagy azt, hogy kilőné a babát egy térbe, ahol csak mondjuk 3 óráig nem hallja… az öngyilkosság gondolata is már-már opcionális lehetőség.
Nem komolyak a gondolatok, de sajnos vannak. Igen. És minden ilyen gondolat után minden anya gonosznak érzi magát.
Mi ez, ha nem tudathasadásos állapot?
Pedig az első 1-2 év ilyen.
Egyszerű.
Egész életünk a gyerekekről szól, születésünktől fogva. Ha nem is akarunk babázni, akkor is a táradalom ránk erőlteti már kislánykorban,
Utána egyszer csak beindulnak a hormonok, mely szintén a gyerekprogramról szól.
Ez huszonéves korunkra tetőzik, és még jobban rákapcsol.
Utána jön a szerelem, aminek egyik alapérzése, úristen milyen jó lenne egy baba.
Majd egyszer csak jön.
Már a terhesség során folyamatos az aggodalom, a kétségbeesés, boldogok vagyunk, de mégis motoz a kétely, hogy tuti jó-e így, jó anya leszek-e, mi van, ha…
Közben megváltozik a testünk, az életünk totál felfordul. Meg kell emészteni lelkileg, amire összesen pár hónapunk van, hogy kisebb bálnaként élünk, nem tudjuk bekötni a cipőnk, nem férünk be az asztalhoz. Imádjuk, de mégis nehéz ez lelkileg, hiszen a testünk rövid idő alatt annyit változik, amitől félünk.
Az életünkben az addig megszokott ritmus eltűnik, felborul, megváltozik.
Kiesünk bizonyos találkozókból, eltűnnek a barátok, kapcsolatok, hiszen nem tudunk úgy pörögni, mint azelőtt. MI nem.
Ok elfogadjuk, hiszen anyák leszünk.
Jó. Megszületik a mini cukorfej.
Fáj, minden. A szülés, a szoptatás. Az éjszakázás. A ronda szülés utáni test. A fejés. A hormonok zakatolása. A szerveink helyre pottyanása.
A seb, a megváltozott nunink és hasunk.
Megvagyunk kötve, a szülés előtti életünk már a múlté, fenekestől felfordult.
Folyamatos lemondások, és lemondások. Mert egy anya nem teheti meg.
Folyamatos pozitív megerősítés hiány, ami idegörlő. Nem mondja senki, hogy hűűű…de marha jó vagy. A baba sír, követelődzik, a férjet el kell látni.
Folyamatos igénykielégítés.
Nincs béremelés, elismerés, semmi. Nincs nyugodt ebéd, bambulás munkába menet ki a fejünkből, nés emberekkel való kommunikáció.
Tolja az ember, mert nem tehet mást.
Majd a bezártság, az egyedüllét, a folyamatos lemondás, a barátok és szabadidő, az alvás hiány elkezd feltornyosulni. Sorolhatnám.
Zombi mód, melyben sok a boldog pillanat, mégis totál kizsigereli a nők jelentősen nagy részét a mai társadalmunkban.
Nekik azért nehéz, mert most állnak be azok a szerepek, melyre nem készít fel senki.
Részt kell venni az otthoni munkában, plusz egy emberről kell gondoskodni.
Nagyobb a családfentartó szerepe, sőt, talán most tartozik igazán felelősséggel a családért.
Erre nincs minden férj felkészülve.
Nekik nem megy tönkre a testük, a hormonok sem szórakoznak, és annyi lemondással sem jár a helyzet.
Nekik nehéz megérteni a fent leírtakat, hiszen nem élik meg.
És itt a sok konfliktus oka.
Nehéz elfogadni azt, főleg a mai társadalmunkban, a megváltozott szerepekben, hogy egy anya ennyi mindenről lemond, míg az apák nem.
Erről nem tehet senki, ez van, amióta a nőknek többet kell vállalniuk, és ugyanannyit dolgoznak, mint a férfiak. Ezért belülről emészti a nőket, hogy ez így nem fair.
1. Tisztázzuk le, kinek milyen az ideális anya, ideális apa.
Ez annyit jelent, hogy sokszor ez is más. Valakinek az az anyaképe, hogy otthon van, főz, mos, takarít, kiszolgál, és az az apaképe, hogy hozza lóvét, és kész. De ezek valószínű változtak, ezért kell rendbe tenni.
Simítsuk ezt össze, legyen közös halmaz.
2. Beszéljük át, kinek milyen egy boldog, kiegyensúlyozott család!
Mennyi szabadidő jár, mennyi közös idő, én idő, hogyan néz ki egy vacsora közösen, egy reggel, ki milyen feladatot vállal.
Készítsünk erre is egy tervet.
3. Fogadjuk el, hogy minden megváltozott, és le kell mondanunk dolgokról!
Ezt főként az apák nem érzik, hiszen az ő életük nem fordul fenekestül fel. Nagyon fontos átbeszélni, hogy ki, miről mond le, és ezt is egyensúlyba kell helyezni. Ha egy anya 10 dologról lemond (a munkát nem számoljuk!), akkor nem fair, kicsit sem, hogy a férj csak 1-ről!
4. Hallgassuk meg egymást, kinek mi a legnehezebb!
Fontos, hogy minden vita és feszkó nélkül végighallgassuk, kinek mi a nehéz. Valószínű, nem fogjuk megérteni a másikat, hiszen a nők nők, a férfiak, férfiak. De tudnunk kell róla akkor is!
5. Alakítsunk ki egy időbeosztást!
Meg kell tervezni a napokat. Kinek milyen extra feladatai vannak, milyen programok, mikor, ki vásárol be (az online vásárlás mindent visz!!!), mindent át kell beszélni, előre.
Akkor nincs meglepi, nincs hiszti.
Kell lennie énidőnek mindenki számára! És férfi-nő időnek, vagyis gyerek nélkül eltöltött időnek is!
6. El kell fogadni, hogy össze kell csiszolódni anyaként és apaként.
Az, hogy család lettünk azt is jelenti, hogy olyan szerepekben látjuk a másikat, amiben még sosem volt, nem ismerjük egymást ebben a helyzetben. Kialakult az életünk ketten, férfiként és nőként. De nem anyaként és apaként. Szóval ezt ne felejtsétek el soha!
Így is össze kell csiszolódni, és közös megoldásokat keresni, együtt. Ha ordít egész nap a baba, együtt kell rá megoldást találni, nem egyedül. Hiszen közösen új dolog ez!
Konklúzió: bármennyire is fáj a férjeknek hallani, azért a legtöbb esetben az anya élete változik a legtöbbet, ő mond le a legtöbbet a közös csoda érdekében. Ami természetes, azt hiszem, hiszen ez az anyák szerepe, és ettől vagyunk sokszor kitüntetett helyzetben. A nőknek ezt kell tudni fogadni, és meg kell érteni azt, hogy a férfinak is tanulnia kell az új helyzetet.
Azonban az élete, és szerepei a férfinak is megváltozik, és el kell tudni fogadnia, hogy neki is le kell mondania ugyanúgy dolgokról a családjuk érdekében. És szükségszerű belátni, hogy a fent felsoroltak miatt, a nő, az anya több elismerésre, megértésre vágyik.
Nem mutogatni kell a másikra, hanem elfogadni, és megoldást keresni.
Végső megoldás:
Amikor úgy érzi az egyik fél, hogy sokkal többet “dolgozik” a családért, és a másik nem érti meg, nem segít neki, akkor érdemes egy teljes hetet felcserélni! Teljesen. A férfi marad otthon anyaként, és a nő menjen el dolgozni. Öt nap szabadság a férfi munkahelyéről kevesebb energia, mint egy válás.
A nő munka gyanánt, ha még nem tért ugye vissza dolgozni, elmehet egész nap ügyeket intézni. Abban is van annyi feszültség, mint egy munkahelyen. De mindenki pontosan ugyanazt csinálja szerepcserében, mint a másik. Teljesen azonosulni kell vele!
Ha túlélitek a szerepcserét, akkor meg is fogjátok érteni a másikat, és könnyebb elfogadni!
Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!
Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?
Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?
Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!
Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:
