Nem rég volt anyák napja.

Azon a héten voltak az újszülött ikreim két hetesek, így sokat gondolkodtam azon, hogy vajon milyen a legboldogabb édesanya?

Ültem az étkező asztal egy sarkán (mert már férjhez mentem, így ülhetek ott 😉 ) rácsatlakoztatva a fejőgépre, és ezen méláztam hajnalban.

Hirtelen elfogott egy röhögő roham, majd egy bőgő. És nemcsak azért, mert a hormonjaim próbálnak helyt állni, és visszaállni.

Nem, hanem egyszerűen szürreális volt a kép.

Egyenletesen pumpog a cicimen a gép, fejős tehénnek érzem magam, nem alszok szinte semmit, négy gyerek és egy férj alszik az emeleten, két teknős érdeklődve figyeli a fejést, miközben a két kg-os Fifi kutyánk ugatva jelzi a vészt, ami a szél által mozgatott bambuszban rejlik.

Ott ültem, miközben a családom aludt, pumpogott ez az izé, lógtak a melleim a megnyúlt bőrű hasamon, és boldog voltam.

És most is az vagyok.

Pedig sok a nehézség, a megoldandó feladat, az olyan helyzet, melyben skizofrénnak érzi magát az ember, ami felőrli az összes idegét az embernek.

Nehezen fogadom el, hogy testemen lévő óriás bőröm, mely az ikerterhességnek köszönhető (nem kevesebb voltam körben mint 145 cm!), és amelynek műtétét persze nem támogatja az állambácsi, szóval hogy ez a bőr külön életet él tőlem.

Nehezen fogadom el, hogy testemben nincs semmi szufla, hiszen az ikerterhesség miatt és egyéb kisebb gondok miatt veszélyeztetett terhes voltam.

Persze a pihenés mint olyan nekem csak az utolsó két hónapban jött el. Előtte két munkahelyen és a Jézuska Járatban dolgoztam rendületlenül.

De akkor is, két hónapot pihentem… És konkrétan a végén már menni sem tudtam az óriás súly miatt, így a testem egyes izmai szerintem elsorvadtak…

Ezt most érzem, egy hónappal a szülés után. Hiszen fáj mindenem, és elfáradok egy egyszerű lépcsőzésben is. Lihegek, mint egy kimerült verseny ló.

Nem is értem, hogy lehetek boldog, amikor minden éjjel folyamatosan fent vagyok, ami azt jelenti, hogy az ember szeme egyre kisebb, egyre szűkebb, egyre ráncosabb a bőre.

Nem is értem magam, hogyan lehetek boldog, amikor az egész napom a böfögésről, pukikról, kakikról szól.

Arról szól az egész nap, hogy másfél órán keresztül etetek, aztán duplán büfiztetek, úszok a nyálban és a visszajött tejes maszlagban, majd duplán cserélek pelenkákat, dupla büditartalommal.

Majd egy órám jut másra is, és minden kezdődik újra.

Arról szól az egész nap, hogy az egymás után nyűgösködő bébiket ringassam, rázzam a seneküket, cirógassam, énekeljek nekik… Szerintem többet dalolok egy nap, mint egy jól menő énekes. Más kérdés ennek minősége, na de a gyerekeimnek ez jutott 😀

Nem is értem, hogyan lehetek boldog, amikor minden délután és reggel logisztikáznom kell, mikor esznek a kicsik, és így hogyan tudom, hozni-vinni a nagyokat.

Minden reggel alvás nélkül kávét főzök, gyerek ruhát válogatok, reggelit készítek, kaját csomagolok, útnak indítom a férjem, majd a nagyokat rendezem, hogy ovi és iskolaképesek legyenek.

Majd a kicsiket öltöztetem, cipelem a kis seggüket a hordozóba, majd indulás.

Nagyok kihordása, az oviba a kicsik becipelése, majd kicipelése, és indulás haza.

Majd etetés és a többi.

Közben mosogatás, reggelizés, ügyintézés.

Ami van bőven, mint tudjuk.

Rohanás boltba, vagy éppen valamelyik hatósághoz, vagy valamelyik orvoshoz, vagy valamelyik gyerekhez, vagy csöngetnek, vagy elromlik a mosógép, vagy épp a laptop, és sorolhatnánk.

Majd hoppp…már is menni kell a nagyokért, ami csak azért nehéz, mert hiába logisztikázta az ember egész nap a délutánt, és tervezte, és küzdött a percekkel folyamatosan, hogy a napirendjük se sérüljön, de a nagyok se éjszakázzanak az iskolában és oviban, tuti, hogy az indulás előtti kajával van valami.

Vagy nagyon cuppogósan, élvezkedve szopiznak, vagy folyamatosan rotyog a gatya újabb és újabb töltényekkel, persze duplán, vagy át kell öltözni pont a rotyogás miatt…ami persze két gyereknél dupla öröm, dupla idő veszteség.

Szóval minden nap egy időhajsza.

És akkor délután a nagyokkal tanulni, játszani, külön órára rohanni, vacsorát készíteni, és férjet várni haza, beszélgetni, fürdetni, négyet.

Aztán van, amikor ez a négyes fogat hatos fogat.

Akár mondhatnám azt is, hogy igen, milyen baromi nehéz.

Mert az, igen. És én is érzem magam egyedül, érzem úgy, hogy nincs segítség, és mindent nekem kell megoldanom, holott még a hat hét gyermekágy sem telt el.

És nagyon nehéz az is, hogy sokszor az exeink keresztbe tesznek, keresztbe szervezik az életet, ezzel újabb kérdéseket, és megoldandó feladatokat adva.

Belesüppedhetnék az anyaságba, persze, bele. Nagyon egyszerű lenne sajnálni magam.

De mégis, mégis boldog vagyok.

Boldog vagyok, mert bár a testem felismerhetetlen egy hónappal a szülés után, mégis sok lement a hasamból, hiszen visszaálltam az egészséges étkezésre, és el kezdtem újra edzeni, lassan egy hete.

Tudom, hogy kitartó munkával újra csinos leszek.

Boldog vagyok, mert minden éjjel pluszban megnézhetem a nagyokat is, ahogy alszanak és minden éjjel nemcsak a babák kapnak plusz mosolyt, hanem a nagyok is.

Arról nem is beszélve, hogy így legalább hallhatom, hogy tényleg nem is horkol a férjem. Vagy mindig olyankor csinálja, amikor alszok. 🙂

Hálás vagyok, hogy minden éjjel, félálomban ők vesznek körül.

Boldog vagyok, hogy minden napom majdnem minden órája a büfikről, pukikról szól. Látom a törpéken a megkönnyebbülést, amikor kicsusszan a felesleges szél, gáz… és kiserőművek. Hiszen annyira cukik. Ugye, hogy cukik?

Az egyik legboldogságosabb pillanat egy szülőnek, amikor büfizés közben ott szuszog az ember nyakába a legkisebb élet. Ugye? 

Najó, a sok kakás pelenkában nem látom a boldogságot, csak örömöt, hiszen ilyenkor nyugszunk meg mi anyák, hogy rendesen működik a gyerek, nincs szorulása, nincs gond.

🙂

Nincs annál nagyobb boldogság, amikor a két picúr szöszöl a kocsiban, és hozom-viszem a nagyokat.

Amikor együtt van a négy gyerek, és Pannika ringatja a kicsiket a hátsó ülésen, Bence pedig beszámol az újabb kísérleteiről.

Kit érdekel mindemelett a többi?

Nincs boldogabb nálam, amikor hozom-viszem őket, és együtt halandzsázzuk a nagyokkal az épp aktuális slágert, miközben csak arra tudok gondolni, hogy lassan négyen éneklik majd nekem ezeket.

Nincs annál boldogabb pillanat, amikor napközben úgy reggelezik az ember, hogy a két kicsi békésen alszik, és közben álmában mosolyog. Mindent megér egy ártatlan babamosoly, ugye?

Miközben alszanak, tudok tornázni, evezni, és egészséges sütit sütni.

Hol volt nekem erre időm előttük?

Vagy arra, hogy az új otthonunkat tervezgessem?

Vagy arra, hogy gyereknapi akadálypályát tervezzek a gyerekeinknek?

Boldog vagyok, amikor délután hazaérünk, és a nagyokkal átbeszélhetem a napjukat, miközben a kicsik elégedetten cuppognak.

Boldog vagyok, amikor a nagyokkal kint vizipisztolyozhatok, amíg a kicsik alszanak.

Boldog vagyok, mert látom, hogy Bence és Panni boldog, hogy anya ilyen hülyeséget talált ki.

Inkább minden nap kitalálok ilyen hülyeséget.

Boldog vagyok, hogy amikor este haza jön a férjem, akkor elintézi azokat az uatlásokat, amik miatt nem kell az időnket a postán töltenünk. És akkor is, amikor bár néha erőnfelülinek érzem a vacsorát, megdicsér és látom, hogy büszke, hogy finomat ehetett. Aztán ő elpakol.

Boldog vagyok, amikor a gyerekeim segítenek ebben, és a megterítésben is.

Boldog és büszke vagyok, hogy ők az enyémek, és nem máséi.

És igen, boldog vagyok akkor is, amikor tudom, hogy este végre összebújhatunk.

Mert ez nekem is jár, még ha fáradt is vagyok…. Az összebújás után ha csak egy órát is aludhatok a kicsik keléséig is, kit érdekel? (Ne mondjátok el senkinek, hogy eszem ágában sem volt megvárni a hat hetet 😉 😀 )

Szóval boldog vagyok.

Szerintem a legboldogabb.

Hogyne lennék boldog, amikor annyira szerencsés vagyok, hogy nekem megadatott, hogy négy + két gyermekem legyen, mindenféle kombóban?

Mert tudom, hogy válásom óta az életem a helyén van.

Bármennyire is nehéz, és sokszor tudatosan kell erre emlékeztetnek magam.

De emlékeztetem magam.

Mert tartozom ennyivel magamnak, a gyerekeimnek és a férjemnek, hogy boldog NŐ és boldog ANYA legyek.

Ez a titok.

Hogy az ember boldog, mer boldog lenni, és a nehézségek helyett azt nézi, mennyire szerencsés.

Hogy mindez megadatott neki. Hálás azért, hogy az élet kényezteti gyermekekkel, és olyan helyzeteket teremt, amiben az apró csodákat megélheti.

A világ legboldogabb édesanyja vagyok. 

Ilyen a világ legboldogabb édesanyja.

Tudom, milyen sokan vagyunk legboldogabbak. 🙂

Hajrá újrakezdők, és nem újrakezdők.

Hajrá ikresek, és nem ikresek.

Mindenki tartozik magának a boldogsággal!!!! <3

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül: