Amikor egy kislány száját elhagyja ez a mondat, azt hiszem nincs olyan ember, akinek ne szorulna össze a szíve.

Az, hogy egy gyermek édesanya nélkül nőjön fel, szerintem egy tragédia. Természetesen az édesanya halála sem kivétel ez alól, és olyan megrendítő, melyet az egész család nagyon sok energia, erő, kitartás árán tud feldolgozni, és talán csak annyira, hogy túléljék a napokat.

 De mi van akkor, amikor az anya elhagyja a családot, otthagyva gyermekeit az apjuknak?

„Apa mindig azt mondja, hogy anya elment, és ő sem tudja, hogy hova. Én arra emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, akkor tündérkének hívott. De most már csak apa hív így. Biztosan sok a dolga anyának és majd visszajön valamikor…”

Szívem szakadt meg, amikor mesélte nekem a kis drágaság, a csodálatos, nagy barna szemeivel rám nézve, az ölemben ülve. Közben a haját maceráltam, mert imádta, mert az anyukájára emlékeztette, aki esténként így olvasott nekik mesét.

Apa minden nap, ugyanakkor, éppen az ügyeleti idő lejárta előtt beesett érte és a nővéréért. Kedves mosollyal, hatalmas öleléssel kapta fel a lányait, cókmókjaikkal együtt és már mentek is tovább. Mindig, minden rendben volt. Mindig frissen mosott ruhában, szépen megfésülködve érkeztek a csajok, rendben volt minden felszerelésük, még a tolltartójuk is, és szendvicset hoztak uzsira, amit az apukájuk csinált nekik reggelente!

A kicsinek rózsaszín füzetborítók, ahhoz illő vinyetták, a nagynak csajosabb dolgok, amolyan kiskamaszosak. Szépen el voltak látva, mégha nem is a méregdrága tanszerekre és kiegészítőjükre gondolunk.

Egyszer apa ügyeleti idő után érkezett.

Sokkal.

Próbáltam hívni, de hiába. Nem vette fel.

Összeszorult a szívem, kerülgetett a hányinger, mert hirtelen nagyon rossz érzésem támadt. Ott ültünk hárman, csajok, az aulában, és vártunk.

Tündérke el kezdett sírni. Nagyon. Csak azt kérdezgette, hogy mikor jön apa? Hol van apa? Itthagyott minket? Jók voltunk, biztosan nem hagyhatott itt minket, mint anya….

Pánik rohamot kapott.

Testvére nyugtatta, majd én lefogtam, és vígasztaltam, hogy minden rendben.

Nem volt telefonja a nagyobbik tündérkének sem, pedig gondoltam, hátha ott jelentkezett apa, vagy el tudjuk azon érni.

De apa nem tudta megtenni, nem tehette, hogy vegyen neki. Csúfolták ezért, de őt nem izgatta. Mondta, hogy telefon helyett vannak szép ruháik, csattjaik, és szuper programjaik. Sokat játszanak apával hármasban. És ez jó így neki.

Mondta a nagy tündérke, hogy bár sokat dolgozik apa, mégis sokat együtt is vannak. De azért is csúfolják néha, hogy anyák napján nála nincs ott senki. Nem ül az ünnepségen senki sem ott, csak a mami, és nem készít csak maminak ajándékot. Abból is csak egyet. Csak egy mami van, nem kettő. És tudja, hogy az anyja nem fog ott ülni soha, nem mondhat neki köszöntőt, és nem énekelhet neki, soha. De azért várja, hátha mégis. Reménykedik.

Eltelt fél óra, és beszélgettünk arról, hogy milyen szuper dolgokat csinálnak együtt, hárman, és hogy milyen szupernagyi a mamájuk, mert csodálatosan befonja a hajukat, és tanítja őket sütni-főzni.

Azt is megtudtam, hol lehet nagyon olcsó, mégis jó körömlakkot kapni ebben a plusz fél órában.

A kicsi is megnyugodott idő közben.

Csodás gyermekek ők. Édesek, szépek, okosak, hihetetlen szeretéhesek.

Végül megérkezett apa.

Apa elhagyta a telefonját, sehogy sem tudott az iskolának szólni, hogy késik. Rohant fejét veszítve, mert tudta, hogy a lányai kilesznek borulva.  Rohant, félőrültként. Félt, hogy azt érzik majd a lányok, hogy ő is elhagyta őket, vagy legalábbis cserben hagyta. Amikor megérkezett, leguggolt, magához szorította gyermekeit, és bőgött. Ők is bőgtek.

Hihetetlen szeretet járta át az aulát, és olyan meghittség, melyet talán még sosem éreztem addig.

Egy apa, aki küzd a lányaiért, és aki attól fél, hogy megbántja lányait, és csalódást okoz nekik.

A lányoknak van egy apjuk, aki mindent megtesz értük, erőn felül. Csak velük foglalkozik, még nem is randizik. Mindent feláldozott, értük dolgozik, értük él.

A szemeinek a fényei, az igaz fényei, melytől elgyötörten, rengeteg munka után is ragyog, amikor a lányaira néz.

Igen, apa nem teheti meg, hogy a pénzt, amiért dolgozik magára költse, vagy kütyüket vásároljon, vagy órát, vagy bármi pasis dolgot. Nem kap gyerektartást, csak valami kis segélyt, nem kapja meg a családi pótlékot sem, mert eltűnt az asszony.

De nem is érdekli már az egész.

„Egyik nap egyszer csak nem jött haza a munkából. Írt egy pár soros levelet, hogy itt befejezte, nem bírja tovább, elég volt. Soha többet nem jön haza.

Nem tudtam mit tegyek.

Ültem ott, és nem hittem el, hogy egy anya egy ilyen levelet hagy ott, és képes egy egész családot így elhagyni. Két lányát, akik akkor voltak a legédesebb korszakukban, és egy férjet.

Én még csak hagyján, mert persze, erős férfi vagyok, aki majd csak túl lesz ezen. De mi van a gyerekeivel?????

Sokáig kerestem, kutattam, segítséget kértem. Őrlődtem, mit rontottam el, hogyan. Mert nem adott esélyt arra sem, hogy tudjam,  mit történt, hogy lehetőségem legyen arra, hogy változtassunk valamin……

De már feladtam. A lányok a mai napig kérdezik néha, mikor jön haza….

Sokszor önmagukat hibáztatják, hogy elment az anyjuk. Nem tudom megmagyarázni nekik most még, hogy ez nem így van. Talán, amikor felnőttek lesznek majd tudni fogják…..de addig így kell élniük?…

Nekem csak ők vannak, értük élek. …..”

Néztem őket.

Leírhatatlan érzés az egész, a mai napig.

Egyrészt minden tisztelet az édesapák előtt, akik egyedül nevelik a gyermekeiket. Mert sajnos egyre többen vannak, akiktől úgy lelép a nő, hogy se puszi, se pá…eltűnik. És ők ott maradnak a gyermekekkel.

Másrészt, ha ne adj Isten olvassa egy olyan nő is a cikket, aki elhagyta gyermekeit, ezúton kérem, vegye fel a kapcsolatot a gyermekekkel.

Mert ők folyamatosan várják vissza.

Történt bármi is, a gyermekeknek az anya ilyen módú elveszítése örökre feldolgozhatatlan marad!

Az, hogy a gyermek egész életében magát hibáztassa azért, hogy elhagyta őket az anyjuk, a kapocs, aki a szíve alatt hordta őket, akivel elvileg a legerősebb a kötődés… egy olyan bűn, melyet minden anyának helyre kellene tennie a gyermekeiben, és nem hagyhatná, hogy így nőjenek fel, ekkora súllyal a szívükben, és ekkora sebbel az önbecsülésükben.

Kérek minden ilyen édesanyát, beszéljen a gyermekeivel.

Ők gyermekek, tiszták, őszinték, és szeretetteljesek!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül: