Igen, tényleg. Vagyis nem, hanem amiatt, hogy nem jó a kapcsolat, ahova érkeznek.

De miattuk jön hamar felszínre, és következik be a válás…

Ezzel le is zárhatnám cikkem.

Az ember fő feladata evolúció szempontjából, az utódnemzés. Ezzel nem nagyon lehet vitatkozni, ez az élet alapja a Földön.

Vágyunk ezekre a kis cukikra, olyan szinten, hogy bármit megteszünk azért, hogy legyenek is, és életünk részévé válhassanak még akkor is, ha lövésünk sincs róla, milyen is valójában szülőnek lenni.

Csodálatos, leírhatatlan, mégis a legdurvább feladat. Ezzel azt hiszem, nem vitatkozhatunk.

Sokszor olyan, mintha tudathasadásos lenne az ember, hiszen egyszerre imádja az ember a gyereket, olyan szinten, hogy életét adná érte, mégis olyan szinten tud rá haragudni, hogy az is megfoghatatlan, és leírhatatlan.

Mégis vágyunk rá.

Igen ám, de a házasságok legnagyobb százaléka éppen a gyerekek miatt megy tönkre.

Vagyis akkor következik be, amikor kicsik a gyerekek.

Jó, mi? akarjuk őket, vágyunk rájuk, mégis, az életünket valamilyen szinte tönkre is tehetjük…

Miért is megy tönkre a házasság a gyerekek miatt?

Vegyünk teljesen átlagos történetet. Megszületik az első gyermek.

Anya otthon a kicsivel, éjszakázik, nappalozik, zombiként jár-kel a házban.

Közben apa próbál a munkájában helytállni, esetleg többet vállalni, hogy az anya kiesett jövedelmét is pótolja.

Apa hazaér munkából, meglátja anyát karikás szemekkel, fáradtan, zombiként, aki végre örül, hogy haza jött apa, így talán esélye van letusolni. Apa kiborul, hogy még haza sem ért, máris számon van kérve egy zombitól.

Éjszaka anya felkel gyerekhez, ám néha már annyira fáradt, hogy megkéri apát, sokszor hisztérikusan, hogy keljen már fel ő legalább hétvégén egyszer a gyerekhez. Hiszen az övé is.

Apa felkel hétvégén gyerekhez, közben azon gondolkodik, tényleg ezt akartuk?

De az első mosoly már feledteti is ezt, mégha csak pukimosoly is.

Telnek a napok, anya zombi, apa is, akinek rosszul esik, hogy nem tud a munka után nyugiban hazaérni, mert anya mindig haragos, vagy fáradt, vagy azonnal meg akar szabadulni fél órára a gyerektől.

Túlélik ezt az időszakot, az első pár hónapot, mert hát muszáj, mégis mindenkiben felhalmozódik nagyon sok feszültség, egyszerűen azért, mert ez az élet rendje.

Lépdesnek tovább, gyerek egyre cukibb, egyre könnyebb vele, vagyis éjszaka már alszik… Ha erre van szoktatva.

Anya kisimultabb, apa is belerázódott az életbe.

De mégis, minden a gyerek körül forog, hiszen menni kell utána, ez a baja, az a baja.

Már nincs éjszakázás hivatalosan, mégis beteg, vagy épp a foga nő, vagy front van, vagy a szél fúj, vagy csak felébredt a saját pukijára, vagy kiesett a cumi a szájából, esetleg nem találja a saját kezét…

Persze, nem kell már szoptatni egy órát, utána egy órát fejni, hogy fél órát aludhasson anya az újabb evésig, de mégis, így is fárasztó.

Apa is fáradt, mert most már, hogy nem etetni kell, be is kell menni ahhoz a gyerekhez, hiszen ő csinálta, na.

Napközben feszült, ingerült, és szeretne csak egy fél órát olvasni, vagy kávézni, vagy bambulni, vagy wc-n üldögélni munka után, hogy átállhasson családi funkcióba, és leengedhessen.

De nem megy, nem megy.

Mert a gyerek pakol, esik-kel, anya rohan utána, miközben kiabál, keverd már meg a vacsorát, vagy teregess már ki, vagy csinálj már valamit….mert mindent egyedül csinálok.

Na, jön néhány nyugisabb nap, talán anya nem alszik el előbb este, és még szexelni is lehet.

Talán.

Telik az idő. Eltelt egy év.

Szuper. Már kirándulni is lehet, egyre jobb a helyzet. Egyre könnyebb…

Már egy mozi is belefér.

Végre újra férj és feleség lett a házaspár.

Talán.

Eltelik még egy kis idő. Közben vannak fogfájós éjszakák, betegségek újra és újra, amitől megint fáradt a korábbi szerelmes pár. Nincs idő semmire, legalábbis egymásra biztosan nem.

Nő a gyerek…

Kéne a második gyerek, még mielőtt visszamegy anya. Vagy menjen vissza dolgozni?!

Ezt itt a nagy kérdés.

Folytathatnám a sztorit.

Amikor anya visszamegy, végre kiszabadul, főleg ha egymás után szült két gyereket. Találkozik új emberekkel, lehet, még bókokat is kap. Rájön, mennyire vágyott erre.

Apa közben rájön, hogy úristen….de nehéz egy zombival együtt élni, aki közben még egy vérszívó hárpiává is változott.

A legtöbb elvált férj arról panaszkodik, hogy amikor otthon volt a feleség a gyerekkel, akkor milyen nehéz volt, mert ő egész nap dolgozott azért, hogy fenntartsa a családot, mégsem volt elég jó, mert mindig csak baszogatta asszony.

A legtöbb elvált anya arról panaszkodik, hogy a férj sosem segített, nem családfőként volt jelen, és nem számított neki a család olyan szinte, ahogy kellett volna (szerinte).

Ez általános érvényű. Hiszen eleve más a nő és más a férfi.

Csak azok a kapcsolatok élik túl az első 6 évet, amelyek valóban biztos alapokon nyugszanak, és valóban működik a megértés, a közös cél, és a profi kommunikáció a teljes elfogadás és őszinte szeretet mellett.

Amennyiben ezek valamelyike hiányzik, és a nevelésben sem értenek egyet, akkor bizony tuti a válás…

Személyes véleményem és tapasztalatom az az, hogy azok a házasságok, ahova túl hamar érkezik a gyermek, igazán megsínylik a gyermek vállalást  és általában válás a vége, hiszen a pár még nem is ismeri egymást… Ugyanúgy, ahol már egy kihűlt házasságot akarnak helyre hozni, hiszen már évek óta együtt vannak, kell a gyerek… Tuti el is válnak.

Szóval kedveseim.

Mielőtt újra házasodunk, és gyereket vállalunk ezeket a dolgokat előre le kell tisztázni.

Ki mennyit, hogyan vállal majd, és mindkét félnek be kell látnia, hogy a túlélésre megy ebben az időszakban.

Ha még többet szeretnél olvasni a válásról, a talpra állásról, a könyvemből megteheted!

http://talpraallas.elvaltanboldogan.hu/

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül: