Avagy még nem bocsájtottál meg az exednek a válás miatt?
Az ember képes elveszni a sok teendőjében, megélni az új életét teljes valójában, miközben próbál azonosulni a teljesen új élethelyzeteivel, megoldást keresni az eddig nem létező problémákra.
Közben néha muszáj beszélnie a volt feleségével, volt férjével, nem ússza meg a dolgot. Amely beszélgetések, mégha csak egy percesek is, sokszor az egész napot tönkre tehetik a kialakult, és akár pár órán tartó feszült állapot miatt.
Nagyon egyszerű az ok.
A gyász folyamatából kimaradt a megbocsájtás.
Sokszor párok úgy lépnek túl és kezdenek gyászolni, vágnak bele egy újabb kapcsolatba, hogy kimaradt a megértés és megbocsájtás. Felsorakoztathatom még az elfogadás, és elengedés fogalmakat is, hiszen ezek mind-mind együtt járnak, de akkor sikítófrászt kapsz :).
Az a biztos, és a nyakamat merném rá tenni, hogy még mindig haragos az egyik fél, mert haragszik a válás miatt.
Egyszerűen kimaradt annak lehetősége, hogy megértse és elfogadja a válást, és megbocsájtsa azt.
Az is nyilvánvaló, hogy az a fél sokszor a feszült, akinek bejelentették, hogy válunk.
Erre nagyon sokszor nem is gondolunk. Éljük az életünk, esetleg érezzük, hogy gond van, próbáljuk a legjobbat kihozni a kapcsolatból, és egyszer csak puffff…. Válunk.
Méreg, düh, sértődöttség…ezeket visszük magunkkal tovább a válás folyamatában.
És hiába is engedjük el volt párunk, és hisszük azt, hogy érzelmileg már nem ragaszkodunk hozzá, sajnos ezért vagyunk rá dühösek, és ezért nem tudunk vele normálisan kommunikálni, ezért dúl fel minden egyes beszélgetés.
Sokszor az agyunk gyárt védekező falakat, amik abból állnak, hogy hogy élhettem én ezzel az emberrel? Mennyire kifordult magából? Te jó ég, nem vettem észre, hogy ilyen valójában? ….stb.
De ezek csak kis kövecskékből, ragasztő nélkül összetákolt falak, amik nagyon gyorsan lebomlanak, és ott vagyunk, a dühünkkel, mérgünkkel, csalódottságunkkal, feszültségünkkel.
A megbocsájtás talán a legnehezebb feladat a gyász folyamatában. Sok mindent meg kell bocsájtani a másiknak, és sok idő is kell ehhez, sajnos. Nincs egy megbocsájtó varázspálca, amivel suhintunk, és hopp…máris csodásan süt a nap.
Ahhoz, hogy le tudd írni és ki is tudd mondani, idő kell, főleg, ha még erősen dolgozik benned a sértettség. Ez pedig az ego, de ebbe már tényleg nem szeretnék belemenni.
Add meg magadnak a lehetőséget, hogy megbocsájtasz, és továbblépsz. Csak ekkor lehetsz újra kiegyensúlyozott, és boldog!
Ne állj a saját utadba!
Ha szeretnél talpra állni, és hatékony tanácsokat, tippeket, ötleteket kapni ehhez, akkor olvasd könyvem! Már nagyon sok mindenkinek segített!
http://talpraallas.elvaltanboldogan.hu/
Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!
Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?
Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?
Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!
Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül: