Petrus Márta blogja

Létezik kulturált válás? 5 tipp, hogyan váljatok békében!

Igen, létezik.

Hiszem, és vallom.

Tudom, hogy sokak számára csak egy utópikus álom, hiszen folyamatos csatározásban van a volt párjával, és el sem tudja képzelni milyen az, amikor az ember békében, egymás és gyermekei életét tiszteletben tartva élnek tovább, külön-külön utakon.

petrusmarta_tapraallas

Mi az oka, hogy folyamatosak a háborúk egy válás során?

Azt gondolom, hogy elsősorban a személyes egó az, ami nem engedi szabadjára a normál tudatot, a belátást, és az előre gondolkodást.

Ugyanis az egyik fél biztosan sértett. (Mint egy rendőrségi nyomozásban 🙂 ).

Hiszen megcsalták, vagy megalázták, vagy mindkettő. Csalódott, mert kitették a szűrét, találtak nála jobbat, vagy egyszerűen csak nem akar, nem tud vele élni a másik.

Teljesen normális az, amikor az ember dühös, haragos, indulatos, csalódott ilyenkor.

Igen ám, csak ennek egyszer vége kell, hogy legyen.

És sokszor elfelejti a sértett, hogy ő is ugyanolyan hibás abban, hogy tönkrement a házasság.

Sőt!

Azt is elfelejti a nagy dühében, hogy valaha szerette a másikat.

Így aztán elindul a játszmázás, a genyázás, a sárdobálás, a trutyiba taszítás.

Ha nekem rossz, neked is legyen az! – kiált a sértett lélek.

És elindul a hadjárat.

Mind mi miatt? A sértett, önző egónk miatt.

Ennyi.

 

Hogyan lehet kulturáltan válni?

Mielőtt átrágjuk magunk ezen, le kell szögeznem, hogy bizonyos értelemben véve csak egy bizonyos intelligencia szinten megy a dolog…

És nagyon fontos, hogy ha törekszel rá, hogy szépen váljatok, mert fontos a saját és gyermeked lelki békéje, akkor bizony meg kell tanulnod átlépni a világ gondjain.

Ez azt jelenti, hogy engedd el azt, amit nem tudsz befolyásolni. Nem tudod a volt párod megváltoztatni, nem is kell, mert hát amúgyis elváltatok.

  1. Ne érdekeljen, hogy mit és hogyan mond rád, hiszen ha elkezd érdekelni, akkor játszmájának leszel része.

Nem mindegy mit mond? Már nem a Te életed része aktívan, hagy fortyogjon magában.

      2. Sose személyeskedj!

Sose. Tudom, nehéz megállni, de hidd el, nem kell visszavágni, nem kell sárt dobni, csak azért, mert ő ezt teszi. Nem szabad, mert elszabadul a pokol. Le kell kakilni, hiszen már nem kell, hogy érdekeljen!!!!! 🙂

    3. Kezeld partnerként! Add át az információkat.

Tudom, ez is nehéz lehet. De ha kapsz információt a gyerekekkel kapcsolatosan, akkor azt továbbítsd felé. Hiszen ilyenkor nem rólatok van szó, hanem a gyerekekről. Az ő érdekük, hogy mindig minden információ meglegyen mindkét félnél.

   4. Mindig csak azokat a témákat beszéld át vele, amihez van köze!

Nagyon sokan elfelejtik azt, hogy az adott ember már nem a társa, és olyan dolgokba is belekérdeznek, amihez nincs is köze. Tartsd meg a határt, védd is az életed egy kicsit, mert akkor kevesebb felületen tud beléd kötni.

   5. Maradj mindig nyugodt!

Tudom, ez is nehéz, főleg, amikor épp lehord mindennek, akár a gyerekek előtt is. De Te jössz ki jobban, ha nem kapod fel a vizet, nem vágsz vissza. Hiszen a gyerekeknek nem hiányzik a további hisztéria, veszekedés, és neked sem. Mindig számolj el tízig, vagy húszig, ha kell. Én ilyen helyzetekben félmeztelen pasikat képzelek el… megnyugtat, és észre sem veszem, hogy épp valami nagyon okosat akar mondani, vagy le akar már megint “kiskorúsítani”… 🙂

 

Tudom, persze tudom.

Nehéz.

De nehezebb úgy, ha harcban álltok. Hiszen kinek jó az, hogy tönkreteszitek egymást?

Mert sajnos azzal elfelejtenek az emberek számolni, ha valaki rosszat tesz, az bizony nem csak magával teszi azt, hanem a másik féllel és jelen esetben a gyerekekkel is.

Halkan jegyzem meg a családon belüli erőszakot, aminek kategóriájába beletartozik a lelki bántalmazás is!

 

És hogy egy vidámabb téma felé tereljem a szót!

Elindítottam a mozgalmam: KAMPÁNY A KULTURÁLT VÁLÁSÉRT címen, ami magába foglalja a könyvem is, természetesen ;), a könyvbemutatót, és rengeteg rendezvényt!

 

Eljössz, ugye?

Csatlakozz a project Facebookjához is, hiszen itt még több információt találsz a rendezvényeinkről, workshopjainkról!!!!

ELVÁLTAN BOLDOGAN!

 

 

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

 

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

 

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Tuli Fehér says:

    Létezik!!!
    Mi olyan békésen váltunk el, hogy a munkatársak, a távolabbi rokonok, -barátok hónapokig észre sem vették.
    Sőt, az excsaládtagok (nagyszülők, sógorok) a mai napig jóban vannak.
    Mi pedig nem is lehetnénk jobb viszonyban, annak ellenére, hogy mindketten párkapcsolatban élünk.
    Ilyen válást kívánok mindenkinek ;), ha már válni kell!

  2. Tuli Fehér says:

    Létezik!!!
    Mi olyan békésen váltunk el, hogy a munkatársak, a távolabbi rokonok, -barátok hónapokig észre sem vették.
    Sőt, az ex családtagok (nagyszülők, sógorok) a mai napig jóban vannak.
    Mi pedig nem is lehetnénk jobb viszonyban, annak ellenére, hogy mindketten párkapcsolatban élünk.
    Ilyen válást kívánok mindenkinek ;), ha már válni kell!

  3. Benedek Nagy says:

    A mond kijelentő módban egy d.
    A mondd felszólító mód.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!