Hétvégén megtanultam: létezik még önbecsülés!

Az ember sokszor hajlamos elrohanni az élet mellett. Csak sodródunk, pörgünk, mint a forgószél, és nagyon ritkán lassulunk le.

Ha mégis megtesszük, akkor sem jut mindig energia a hatalmas információ- és élmény-, érzés halmaz feldolgozására.

Pedig igazán fontos lenne.

Tanul az ember, és többé is válik. Érdemes figyelni kívülről is, és belülről is. Igazán, tudatosan.

Most mit tanultam meg?

 

Magam sem tudom megfogalmazni.

De talán azt, hogy létezik még az, amire már azt hittem, hogy elveszett. Amire sokan hiszik, hogy elveszett.

Létezik még SZERELEM, és igaz SZERETET.

Létezik még ŐSZINTESÉG.

LÉTEZIK még ÖNBECSÜLÉS.

Létezik még ÉRTÉKRENDSZER.

Én azt hittem, hogy mai világban ezek kihaltak.

Azt hittem, hogy elvesztek. Azt hittem, hogy a társadalomnak hála, már csak árnyékát láthatom ezeknek.

De nem!

És ezt láttam is, most.

Fiataloknál, akik 18-20 évesek.

ÉS láttam, hogy létezik még olyan egyedülálló APA, aki képes olyan értéket átadni a lányának, amitől többé válhat.

Amitől a lány NŐVÉ érhet egyszer.

Olyan NŐVÉ, aki tudatosan őrzi ÖNBECSÜLÉSÉT, és akit tisztelnek is emiatt.

Aki tudja, hogy lányból valóban NŐVÉ érett most, teljes valójában.

Létezik még olyan fiatal NŐ, aki ebben az eltorzult világban képes arra, hogy képviseljen olyan értékeket, melyeket pedig már kiölni igyekszik a világ.

Képes felvenni a harcot a korosztályával, és méltósággal követni azt, ami NŐVÉ teszi.

Létezik még olyan NŐI erő, hogy annak ellenére, hogy nincs előtte jó példa, igazi NŐI szerep, amit követhetne, igenis keres magának.

Képes arra, hogy ebből az erőből építkezzen, és teljessé varázsolja önmagát.

Képes arra, hogy belássa, miért kell hálásnak lennie, és miből kell tanulnia.

Hosszú még az út, ezt is tudja. Mert figyel, mert folyamatosan tanul, és hajlandó is erre.

Bebizonyosodott, hogy egy fiatal lány képes arra, hogy jópélda hiányának ellenére is felépítse a NŐT.

Ismét MEGTANULTAM, hogy a NŐK képesek, mindenre.

A NŐI ERŐ, olyan, amit használni élvezet, és tudást igényel, hatalom, ám mégis csodaszép.

Köszönöm, hogy Vikinek hála megláthattam ezeket, és ezáltal újra bizonyosságot nyert, hogy létezik még a fiataloknak olyan csoportja, akik erősek és kiállnak az értékek mellett.

Köszönöm, hogy megláthattam, hogy az ember, a NŐ saját maga eldöntheti, hogyan akar NŐVÉ válni, kiteljesedni.

Köszönöm, hogy újra magabiztosan állíthatom, hogy amiben hiszek, az létezik.

Köszönöm, hogy megláthattam, vannak még olyan egyedülálló Apák, akik képesek egyedül nevelni a gyermekeiket.

És képesek értékeket közvetíteni.

Köszönöm, hogy részese lehettem egy csodálatos hétvégének, melyből sokat tanultam.

Köszönöm, hogy olyan érzésekkel gazdagodhattam, melyekről eddig még csak sejtésem sem volt.

Köszönöm, hogy látok egy fiatal példát.  Aki megcsinálja, minta-, tapasztalat- hiányában is.

Egy szónak is száz a vége.

Viki példája, példa. Igazi, amiből tanulni lehet. Ha az emberlánya hajlandó ÖNMAGÁT SZERETNI, TISZTELNI, akkor ÖNBECSÜLÉSE is helyén lesz. Teljesen mindegy, hány évesek vagyunk, mit láttunk, honnan jöttünk, mit hozunk a vállunkon, vagy éppen hány kapcsolaton vagyunk túl. Nem ez a lényeg.

Hanem az, hogy a fentiek tudatában minden NŐ könnyedén talpraállhat, felépülhet, és az alvó NŐ előtörhet.

És akkor a felnőtté válás margójára egy üzenet, tőlem, Neked, drága Viki:

Függetlenség. Mely sok harc, sok küzdelem, és csodás órák szerelme.

Szerelem. A szerelem, ami a felnőtté válás önmaga.

Család. A család, ami keretben tart, és a függetlenséged alapköve.

Barátok. Akik elkísérnek a harcban.

 

Hiszem, hogy példád csodás, törekvésed nemes, lényed fantasztikus, és hiszem, hogy életed TE formálod!

Boldog felnőtt éveket!

Ui a csajoknak: A talpraállás megy, mindenkinek, NŐVÉ válás megy, ha hiszel önmagadban, értékeidben. Kortól függetlenül!

szercsi, imcsi, lávcsi, s persze puszcsi.

 

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

 

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

 

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:

Tovább a blogra »