Harmincon túl könnyebb szinglinek lenni, ha van gyermeked?

Vagy nehezebb?

Erről szoktunk tanakodni az én drága barátaimmal.

Ugyanis, amikor már elmúltál harminc, és egyedül vagy újra, akkor sokszor kétségbeesik az ember lánya, hogy akkor most mi is lesz.

Nem elég, hogy rendbe kell magad tenni, főleg, ha egy kapcsolat után trutyi kupacon üldögélsz, még előbb-utóbb randiznod is kell.

Elszánod magad, szuper, pörögsz…stb.

Majd kapod a pofonokat.

Van gyereked? az a baj.

Nincs gyereked? – az a baj.

Nem akarsz több gyereket?- az a baj.

Akarsz több gyereket? – az a baj.

Fogod, vágod, érzed…? Imádtam ezt a belga számod.

Szóval.

Melyik a jobb?

Gyerekkel szinglinek lenni?

Vagy gyerek nélkül szinglinek lenni?

Melyik helyzet könnyebb?

Itt a két oldal.

Az egyik: A harmincas és efeletti bagázs, akinek van gyereke.

Ők azt mesélik, és magam is idetartozok, hogy milyen nehéz így.

Mert nem elég, hogy találsz egy kedves mukit, aki bejön, tetszik…stb. még ott a kérdés köre annak, hogy elfogadja-e, hogy van gyermeked?!

Ok, persze, elfogadja, mert már sokan nem élik meg hátrányként, mégis a társadalom sztereotípiái miatt minden gyermekes anyuka aggódik, hogy jajjjj…nem kellek senkinek, mert van gyerekem. (Mj. válásnál ezt az exek mindig az ember orrá dörgölik…úgysem kellesz gyerekkel senkinek. Szóval mi még így nőttünk fel, ebben a szellemben…)

Mégis, szuper, nagy nehezen elfogadjuk magunk, életünk, és hogy jó így.

Neki van?- ez a következő kérdés.

Ha van neki, könnyebb, mert mindent megért. De ha van neki, nehezebb, mert hűűűű…ennyi gyerek egyszerre, és a nevelés kérdése, és az összeegyeztetés, és akkor köll közös, vagy nem? legyen-e totál mozaik, vagy csak ímmel-ámmal?

Ha nincs neki, akkor könnyebb, mert kevesebb a gyerek, több szabadidő van. De ha nincs neki, nehezebb, mert hűűűű…nem érti meg. Hogyan neveljen, akar-e belefolyni, hogyan szól rá, és akarunk-e gyereket.

A gyerekek elfogadják a másikat? És lízingelt tesókat?

Hogyan egyeztessük össze a családot? Kinél, ki, mikor van?

Mi van a nyaralással, a közös kasszával, az esküvővel, és az élettel?

Mekkora kocsi kell, hány gyereknek, és akkor hol lakjunk?

Kinek a mijében, de megtartsuk-e a másikat, és amúgy is, ha mégsem, akkor meg a habos torta van?

A tied többet van velünk, mint az enyém, vagy fordítva?

És akkor kinek a mije sérül, ha bemozaikosodunk, egyáltalán sérül-e valaki, avgy csudaszupcsi lesz minden?

A másik: A harmincas és efeletti bagázs, akinek nincs gyermeke.

Ők azt mesélik, hogy milyen nehéz így.

Mert nem elég, hogy találsz egy kedves mukit, aki bejön, tetszik…stb. még ott a kérdés köre annak, hogy neki van-e gyereke, elvált-e már, tud-e ragaszkodni, vagy örökös agglegény, akar-e gyereket…

Mert ugye, egy nőnek ott van, hogy szeretne majd gyereket, valószínűleg.

Akárhogy is nézzük, nem téma ez azonnal, és nem áll egy szingli pisztolyt tartva a pasi fejéhez, hogy csináld apám, és sokszor a 37 évesek is azt mondják, hogy jó, ráérek 45-ig, de basszus.

Ott a társadalom, és a Férfiak mindene, hogy óóóóóó….ő már csak férjet akar fogni magának, mert felcsináltatni magát, teljesen mindegy, hogy igazából mit akar a nő.

Ok, mégis elfogadva, hogy nem azonnal akar férjhez menni, mert azért nincs ám ez így, mégis jön a következő probléma.

Neki van-e gyereke? (Mármint a férfinak, aki feltehetően a 40-hez közelít)

Ha van, akkor szuper, mert könnyebb. Családos, kedves, felelősségteljesebb…stb. De nehezebb is, mert nem biztos, hogy akar még, össze kell egyeztetni, közös hétvégék…stb.

Ha nincs, akkor… hm.

Talán könnyebb, vagy tudja a nyavalya.

Szóval, mindig arra jutunk a csajokkal, és mindenféle baráttal, hogy tök mindegy.

Nyílván, nehéz gyerekkel az oldalán az embernek, de pont ezért is könnyebb.

Mert egyszerűen ott van, hogy ők vannak, már nem hajtja az embert, hogy azonnal családot alapítson. Csak élhet, keresgélhet, amíg megtalálja azt, akit tényleg szeretne.

Gyermek nélkül azért könnyebb, mert egy új életet kezdhet el, összességében könnyebb a helyzet, de érzésekben, mégsem biztos.

Hiszen, neki ketyeg az a kurva óra, és még ha nem is esik kétségbe….na, azért nem lehet olyan jó.

Szóval, egy szónak is száz a vége.

Senkinek sem könnyebb, vagy nehezebb, mert mindenkinek megvan a saját baja.

A lényeg, hogy mindenki szeresse saját magát, és akkor őt is fogják.

Milyen bölcs vagyok 😀

Szercsi, imcsi, puszcsi.

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül: