Az ember folyton azon van, hogy megfeleljen.

Mindenkinek, mindenhol.

Ezer és egy szerepet kell eljátszani tökéletesen, ezer meg egy szerepet kell olyanná formálni, hogy az megfeleljen, másoknak.

Házasságban folyton csak azon van/volt az ember lánya, hogy megfeleljen, mint házi asszony, mint Anya, mint orvos, mint bejárónő, mint szakács, mint szerető, mint Anya, aki a férjének is anyja, mint katonatiszt, mint kertész, mint Istennő, mint ápolónő.

Folyton az elvárásoknak kellett eleget tenni.

Jó szomszédként megfelelni az idióta muffinsütő királykisasszonynak, és a férjeiket halálba alázó ribiknek, akiknek semmi sem jó. Minta családdá válni, sütni nekik, rendet rakni, ha jönnek, és mindig mosolyogni, és eljátszani azt, aki talán nem is vagy.

Aztán meg kellett felelni annak is, hogy ha valahova elment a család együtt, akkor Te, mint hős Anya a háttérbe húzódva terelgesd csimotáid, hogy Férjed érvényesülhessen, fénye körbe járja a társaságot, hogy azt mondják, hűűűűűűűűűű…

Aztán ott van, a munkahely. Tök mindegy, hogy milyen beosztásban vagy. Meg kell felelned a munkatársaidnak, a portás néninek, a konyhásnak, meg kell felelned a feladataidnak, elvárásoknak.

Anyaként meg kell felelned, mint Anya.

Intézni, csinálni, sosem megállni, a sorba beállni, kedvesen mosolyogni, postás kisasszonyokra kedvesen mosolyogni, hiszen ők is ezt teszik, hentes bácsinak jelezni, hogy kurvára tudod, mit veszel, még ha lövésed sincs róla, és a boltban fegyelmezetten sétálni a gyerekekkel, nehogy már szaladjanak.

Folyamatosan mások miatt cselekedni úgy, ahogy nem is biztos, hogy akarsz, csak azért kell mégis megtenni, mert ezt várják el tőled.

Játszmázik az ember, folyton folyvást, mert ezt követeli meg…a minden és mindenki.

Na igen, de eljött a válás, vagy eljön az ember életében egy krízis, egy válság. (Nem feltétlen kell ehhez elválni 😀 )

Amikor az ember kimondja azt, hogy na, elég. Itt a vége.

Ezer meg egy óriás doboz zuhan le a vállunkról, és ezer meg szerep törik apró darabokra.

Nem csak azért, mert nem kell már annyi ember kedvében járni.

Nem csak azért, mert már nem kell tökéletes menynek lenni.

Nem csak azért, mert nem kell már kedvesen mosolygó szomszédnak lenni, ha nem akarsz.

Nem csak ezért.

Hanem azért, mert egyszerűen felszabadul az ember. Rájön, hogy az élet ennél sokkal több, szebb. Rájön, hogy mennyi minden van, és milyen más problémák vannak ezen túl. Rájön, hogy az, hogy baromi fasza legyen a muffin, az egy idióta faszság. Mint ahogy az is, hogy tűrni kelljen azt, hogy mások, hogy szapulják a férjeiket. Vagy tűrni kelljen a megvető pillantásokat, ha Te szabadságot adsz a gyermekeidnek. Vagy az, hogy mindig erősnek és tökéletes anyának kelljen látszódnod.

Lehetsz az, aki. Aki vagy.

Aki Te vagy.

Én tegnap jöttem erre rá. Vagyis tegnap állt össze a kép bennem, hogy miért is vagyok olyan sokszor boldog.

Boldog, elvált Anyaként.

Tegnap, amikor ültem a blogger társaimmal. Megvilágosodtam.

Amikor vállaltam azt, hogy igen, ez vagyok én. Nem kell eljátszanom, hogy nem ez vagyok.

Ez vagyok.

Az, akinek fontos az élet.

Az élet öröme.

Minden mennyiségben.

Az, aki ha kell, nyílt utcán zokog.

Az, aki ha úgy szottyan, feláll egy szendvicsért a megbeszélés közben.

Az, aki ha kedve tartja, akkor elbeszélget bárhol, és leszólít bárkit, ha unatkozik.

Az, aki vállalja, hogy mindegy hol van, akkor is elugrik egy rövid randira.

Az, aki ránéz a másikra, és kedvesen elmondja a véleményét, ha kérdezik.

Az, aki kimondja őszintén a dolgait, mert miért ne tenném?

Az, aki tudja nagyon jól, hogy milyen sokat hibázott.

Az, aki tudja nagyon jól, hogy ezekből tanult, tanul, és tanulni fog.

Az, aki tudja, hogy nem érdekli a másik, ismeretlen ember nyűgje.

Az, aki nem hajlandó tv-t nézni.

Az, aki vállalja, hogy mi jó neki.

Az, aki vállalja, hogy a gyerekei az elsők, de SAJÁT MAGA IS AZ.

Az vagyok, aki nem süti meg a muffint.

Az vagyok, aki elmondja a hentesnek, hogy barmira nem tudja, mi az a dió, és mer receptet kérni.

Az vagyok, aki vállalja, hogy néha szétszórt.

Az vagyok, aki vállalja, hogy pont nem érdekli, hogy a rengeteg munka és minden után, este, amikor már éjfél is elmúlt, hogy rendet rakjon. Ezért sokszor kupi van.

Az vagyok, aki tiszteli azokat, akiket szerinte kell.

Az vagyok, aki segít, ahol tud, és nem azért, mert viszonzást vár.

Az vagyok, aki megmondja egy pasinak simán, hogy egy fasz.

Az vagyok, aki meghallgatja, ha azt mondják rá, hogy őrült. Még lehet el is gondolkodok rajta.

Az vagyok, aki mer kérdezni és fog is.

Az vagyok, aki azért beszélget a boltos nénivel, mert tudom, hogy meg kell felelnie szegénynek.

Az vagyok, aki ÉN vagyok.

ÉN.ÉN.ÉN.

Én szeretem, hogy ez vagyok, szeretem, hogy ilyen vagyok, és imádom, hogy ez lehetek.

Hogy csak magamnak kell megfelelnem.

Te tudod, ki vagy?

Te vállalod Önmagad?

Vállald önmagad, mert akkor szereted is azt, aki vagy!

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül: