Kedves Második Feleség!
Kedves Új szerelem!
Nagyon jól tudom, min mész keresztül.
Hatalmas szerelem ég benned egy Férfi iránt, akiért mindent megtennél. Szereted a mosolyát, a nézését, szereted azt, amitől ő, önmaga.
Beleszerettél egy Férfiba.
És beleszerettél egy Apába.
Egy olyan embert szeretsz, akit én nagyon jól ismerek. Minden mozdulatát, minden tettét, gondolatát, és nagyon sok emlékét.
Tudom, mit szeret, mit nem, tudom, hogy szereti, hogy nem. Tudom, mi a kedvence, és mit utál.
Mindent tudok, hiszen vele éltem.
Sok mindenre felhívnám a figyelmed, de tudom, nem lehet.
Meg kell őt ismerned, úgy, ahogy korábban én is tettem. És ahogy Te is tetted egy korábbi szerelmeddel.
Beleszerettél egy Apába. Aki felelősséget vállalt. Korábban egy egész családért. Akiket szeretett, és most is szeret.
Van egy élete, inkább az életének egy része, melyek mi vagyunk.
Akik maradnak, mindig.
Van sok közös emlék, ami összeköti az embert. Ahogy Téged is, a korábbi szerelmeiddel.
Vannak tárgyak, melyek ajándékok voltak, egy szülinapra, névnapra, valamire. Neked is vannak?
Tudom, hogy nehéz, sokszor, megértened ezt.
Hidd el, tudom, kimosnád az életét, és Te szeretnél lenni az egyetlen. Az egyetlen a szívében.
Hidd el! Te vagy az egyetlen, akit szerelemmel szeret, akit maga mellé választott, akivel úgy gondolja, működhet az, ami korábban nem.
Hidd el, tudom, hogy nehéz neked.
Egy olyan Férfiba szerelmesnek lenni, aki Apa.
Elhiszem, hogy sokszor nehéz, mert ott vannak a gyerekei, akik életem értelmei, és akik örök életére hozzám kötik.
Hozzám kötik, mert együtt vállaltuk őket.Ők mindig lesznek. Örökké. Ha ezt valaki el akarja venni, az olyan, mintha a szívéből venne ki egy darabot. Ha valaki az útjába áll, akkor el kell gondolkodni. Milyen ember is ő valójában?
Ha valaki azt szeretné, hogy felejtse el a gyermekeit, mert annyira önző, akkor hogyan lehet így egy pár boldog?
Tudom, hogy Te nem vagy ilyen. Tudom, hogy tudod, hogy milyen csodás egy gyermek.
Gyerekek, akik a legtisztább lények, akik mindent éreznek, és mindent látnak.
Téged is. Téged is szeretnek, ha Te akarod.
Tudom, hogy sokszor nem tudsz mit kezdeni a gyerekekkel és nagyon nehéz. De figyelj! Olvass könyveket, vagy kérdezz. Akár engem is. Nekem a gyermekeim a legfontosabbak, segítek, ha Te is szeretnéd.
Fontos, hogy mindannyian együtt tudjunk működni, mert akkor mindenkinek könnyebb. Neked is, a volt férjemnek is, akit szeretsz és boldoggá akarsz tenni.
Tudom, hogy sokszor nehéz, hogy a közös pénzetekből, amiért mindenki megdolgozik, havonta egy minimális összeget a gyerekeire fordít.
Tudom.
Ebből a pénzből sok mindent csinálhatnátok együtt.
De tudod, így választottad, ezt vállaltad.
Egy Apa, örökre Apa. Egy Apának örökre vannak érzései, melyekről vagy beszél, vagy nem.
Ha szereted ezt az embert, és nemcsak, mint FÉRFIT, hanem mint Apát is, akkor válhattok teljessé.
Tudom, hogy nehéz neked, amikor elhozza hozzám a gyerekeket, vagy amikor megiszunk együtt egy kávét.
Azért tesszük, hogy megbeszéljük a dolgainkat. A gyerekek kérdéseit, a gyerek nevelési kérdéseit, a hétvégéket, szüneteket, iskolát.
Hidd el! Nem akar vissza jönni, és én, elvált Nő sem akarom, hogy visszajöjjön.
Ahhoz, hogy kellemes legyen az élet, hogy zökkenő mentes legyen, és kiegyensúlyozott, mindent meg kell beszélni. Mindenkinek így a könnyebb.
Tudom, hogy nagyon nehéz.
Hidd el, tudom.
De hidd el, boldogok lesztek!
Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!
Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!
Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?
Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?
Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!
Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!
Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:


Az a minimális összeg havonta, az (két gyereknél) a fizetés 40 %-a. Tehát marad a hedonista, pazarló rohadéknak 60 %. Én elhiszem, hogy legszívesebben kibeleznéd amiért már nem a pasas jövedelmének 100 %-ával rendelkezhetsz. Hát hogy jön ahhoz a rohadék, hogy még meg is akar élni!
(Előbb kellett volna gondolkodni.)
Baromira unom már ezeket az “Elvált feleség levele… A Szerető levele…. A feleség levele szeretőhöz, második, sokadik feleséghez, anyóshoz, apóshoz, a szomszéd hajóskapitányhoz, az állomásfőnökhöz, a hörcsögömhöz és társai című dolgokat. Annyira felkapták ezeket az álszent “barátkozós” hangnemben megírt közhelyeket, hogy félelmetes. Az én páromnak is volt előző felesége, a legkisebb gyereküket MI (nem anyuka) neveljük, minden “anyai” segítség nélkül, és megoldjuk, nem kellenek más elcseszett okosságai. Ha annyira okos most, akkor miért nem volt az, mikor apát kellett volna megtartani a gyerekek mellett???
Ez szánalmas.
Ha valaki menni akar, hát menjen. Nem szabadna a gyerekekkel “takarózni”. Persze, fájdalmas az egész, mindenkinek, de le kell zárni és tovább lépni. Nekem ez 5 évembe került, de sikerült. És soha nem hoztam egyik fél tudatára sem, hogy mit érzek.
Szerintem hagyni kéne az ilyen üzeneteket…