Az iskolaválasztás örökösen egy nagy harc.

Harc az anyáknak önmagukkal. Hiszen kész, vége a gondtalan gyerekkornak, a tudás, élet útjára lép gyermekünk, ezzel teljesen leválva rólunk, ami valljuk be, baromi fájdalmas. Valamint tudjuk, hogy rengeteg kötelezettség, óriási iskolatáska, beilleszkedés, illemtan, külön órák…uh…szóval volt, nincs gyerekkor.

Bármennyire is nem kismajmot nevelt az ember, nehéz, lelkileg. Hiába tudja az emberlányának irányítóközpontja, hogy ez az élet rendje, és mi is ugyanígy iskolába jártunk, és ez kell ahhoz, hogy a társadalom tagja lehessen a gyermekünk, és az élet enélkül nem teljes, akkor is visít bennünk az anyai lélek, hogy menjen a francba a társadalom, hagy legyen már gyermekünk még egy kicsit gyermek.

Miután ezen átrágjuk magunk, és trenírozzuk lelkünk, hogy életünk értelme felé is azt közvetítsük, hogy milyen jó az iskola, milyen szuper, hogy már nagy lett, mennyire csodás, hogy tud írni majd, olvasni, és hogy a tudást soha, senki nem veheti el, utána jön a következő lépés, hogy akkor hova is tartozik az ember gyermeke?

Melyik suliba hivatalosan? Én ott voltam kisiskolás? Jajjj…ne…Bözske nénitől féltem. Nehogy ő legyen az osztályfőnök, és sorolhatnánk. És ugye itt jönnek azok a fórumok, barátok, ismerősök, és a világ, akinek egyik része azt mondja, húúúúú…ez a suli szuper, a másik fújjogja, a harmadik pedig azt mondja, előre Waldorf iskolák, a negyedik a magántanulóságra szavaz, és sorolhatnám. Ha pedi elköltözött az ember, akkor csak ezeknek a fórumoknak, barátoknak, ismerősöknek tud hinni, illetve azoknak a nyílt napoknak, ahol a betanított gyerekek mindent tudnak, egyenes háttal ülnek, nem kuncognak, a hiperaktív gyerkőc szabadnapot kap, és sorolhatnánk.

A világhálón is böngészhetünk. Sokat számít, milyen a suli honlapja, milyen versenyeken indulnak a diákok, milyen szabadidős tevékenységek vannak. Ezek az tanári karról adnak egy jó körképet, hiszen ha aktív az élet, akkor ott még törődnek is a gyerekekkel. Ha gagyi a honlap, tehát nem fontos a minőség, és programok is csak hellyel közzel vannak, akkor ne azt válasszátok.

Na de máris itt a következő harcunk, ha esetleg megtaláltuk a sulit, hogy melyik osztályba/tagozatra írassuk be?

Ez a kedvencem.

Nyelvi tagozatra? Fontos, hogy tudjon a gyerek nyelveket, a mai világban.

Tesire? Fontos a mozgásfejlődés, és ha még túl mozgékony is gyermekünk, akkor nyert ügyünk van.

Dráma/művészt/ének…: ezek is mind-mind jó választás, hiszen segítik a kreativitást, önkifejezést, megnyílást. Sorolhatnám.

Mégis, úgy gondolom, nézzük meg gyermekünk, miben ügyes. Mit szeret csinálni, azt hogyan teszi, mennyire elmélyülten…stb.

Sose az alapján döntsünk, hogy mi mit szeretnénk. Beszéljünk fejlesztő pedagógussal, az óvónénikkel stb.

Jön a következő harc, ami ugye, minket, elvált szülőket érint.

Meg kellene egyezni a másik szülővel is.

És itt bizony sokszor hatalmasat szív az ember. De főleg a GYEREK.

Amikor két szülő, már csak azért is el kezd vitázni, hogy nehogy a másiknak legyen igaza, akkor azzal azt érjük el, hogy a gyermek szorongva kezdi az iskolát, hiszen negatív érzéseinket, amik nem az iskola iránt vannak, csak a körülmények miatt, ám mégis az iskolához kapcsolódnak, átveszi a gyermek, és lőttek. Mindennek. Megnehezítjük a saját gyermekünk életét.

Nem fogja szeretni az iskolát, pedig tudjuk, hogy anélkül nincs élet.

Nem lesznek barátai, pedig tudjuk, hogy a beilleszkedés is a későbbi kapcsolatait befolyásolja.

Nem lesz aktív az órákon, így tudjuk, hogy a tanároknál nehéz lesz.

Nem fogja érezni, hogy a tudás hatalom.

Nem fog szeretni tanulni, pedig enélkül lehetetlen minden.

Bezárkózik, szorongóvá válik.

Ezért mindenki bántani fogja, még a szülők is, és mit kapunk?

Egy sérült gyermeket, aki készen volt arra egy évvel ezelőttig, hogy a világé legyen, szivacs aggyal, de hála szüleinek, fejlesztésekre kell járnia, azt kell hallgatnia, hogy ő nem normális, hogy gondok vannak vele, és eszerint is fog cselekedni. Nagy szemekkel nézünk majd, hogy gondok vannak a figyelmével, viselkedésével, és sorolhatnám.

Szóval, azt mondom:

Okos enged, szamár szenved, de ne legyen a gyermekünk a szamár, mert nem tehetjük meg!!!!!!

Teljesen mindegy, hova jár első négy évben, ha jókedvvel, kiegyensúlyozottan, lelkesen jár oda.

Szóval Kedvesem, bízd a másikra a döntést, ha harcolnotok kell, és segítsd gyermeked a kiegyensúlyozott, boldog élethez azzal, hogy megszeretteted vele az iskolát, a tanulást.

😀

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül: