Petrus Márta blogja

Nyisd ki a szíved és segíts Te is!

szegény-gyerekek

 

A gyerekeim írják a listát Jézuskának. Vagyis diktálják, mert ugye még ovisok.

Elmentem tegnap és tegnap előtt is körülnézni, hogy ugyan mennyit kell gyűjtögetnie Jézuskának, hogy egy-egy kívánságukkal személyesen találkozzanak, és higgyenek még a csodában, várakozásban. (Sok szép kívánság mellett, azért akad olyan is, ami hozott kívánság…)

Elszomorodtam, és azóta fojtogat az érzés.

 

Egy-egy játékszer, ami böfög, vagy nyihog, vagy transfomer sárkány .aszomtudja mi, csak azt látom, hogy félelmetes, és felháborító, és hánynom  kell tőle, 35.000 Ft.

Harmincötezer forint.

 

Egyetlen egy szaros játékszer, ami 1 napig érdekes, utána úgyis rájön a gyerek, hogy annyit sem ér, amennyi az előállítási költsége.

Mivel tekintve, hogy minden kici kinai világban gyártódik, pár dolcsinál nem több egy ilyen fos.

 

Na, vissza az elszomorodásomhoz.

 

Létrehoztam egy Jézuska Járat nevezetű jótékonysági hálózatot. A lényege, hogy a Családsegítő Szolgálat összegyűjti a hátrányos helyzetű gyermekek Jézuskának írt kívánságait, majd ezeket továbbítják nekem.

Hozzám és a kezdeményezéshez pedig nagyon sokan csatlakoztak, így sok a jótevő Jézuska, aki szeretne álmot adni a gyerekeknek.

 

Tudjátok miket kérnek?

Nem 35000 Ftos nyihogó szart, és gyilkoló gépeket.

Nem.

 

Olyan dolgokat, melyek megkönnyítik az életük.

Kisgyerekek, akik nem maguknak kívánnak játékszert, hanem használati cikket kérnek.

Egy cipőt, vagy egy ócska biciklit, mert nem jár a busz, és 3 km az iskola.

Egy társasjátékot kérnek az egész családnak, vagy egyszerűen csak azt, hogy együtt legyenek Apával, aki elhagyta őket.

 

Nem tudják, mi az a sétáló baba, és az interaktív delfin.

Fogalmuk nincs róla.

Csak azt tudják, hogy fáznak a négy tesójukkal együtt, mert Anya hiába dolgozik 18 órában, nem jut a fűtésre.

Hiába gürizik az APA egész nap, három műszakot vállalva, nem tudja megadni 3 lányának, amire vágynak.

Egyszerűen hajgumikra és Hello Kittys fésű az álmuk.

 

Álljunk meg egy pillanatra.

Kérlek.

Gondoljuk át, hogy miért is kell 30.000 Ft-os ajándék?

Miért kell egy nyúlnak megkeresni elbújt gyermekeink?

 

Tudom, tudom, hogy nagyon sokan segítenek, és Te is segítesz.

Kérlek, ha nincs szervezet, akit támogatnál, akkor csatlakozz Hozzánk, és állj be Jézuskának!

 

https://www.facebook.com/jezuskajarat?fref=ts

 

Köszönöm!

 

szegény gyerekek

 

szegeny_gyerek

 

 

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

 

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

 

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!