Amióta elindítottam a blogom, nem is gondoltam, milyen különleges emberekkel és történetekkel találkozok majd.
Beszélgettem egy nővel, csak úgy az egyik ilyen várakozós, ügyintézős, száz évig sorban állós helyszínen (okmányiroda…).
Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és szinte megállás nélkül mesélt, én pedig…. szavakat sem találtam.
Tudom, tudom, hogy van, és létezik a családon belüli erőszak.
Tudom, hogy van és létezik nem csak a fizikai bántalmazás, hanem a lelki, amit köznyelven sokszor lelki terrorként is emlegetnek.
A lány, illetve hölgy (nálam 3 évvel idősebb) elmesélte az életét.
Szokásos, hamar férjhez ment szerelméhez, és megszületett lányuk.
Korábban is észre vette, hogy hamar felkapja a vizet a férje bizonyos helyzetekben, de sosem ütött meg senkit.
Munkahelyén problémák léptek fel, egyre idegesebbé, feszültebbé vált.
Először csak ordított.
Majd elcsattantak a pofonok is.
A kislányt nem ütötte meg sosem. Azonban mindig végignézte azt, ahogy az apja önkívületi állapotban ordít, majd megveri az ANYJÁT.
Azt, ahogy az általa imádott APA, hiszen a gyerekek szeretik még a legutolsó szarházit is…hiszen tiszták, őszinték, és GYEREKEK, véresre veri az ANYÁT. AKI NÉLKÜL LEVEGŐT SEM KAP, NEM LÉTEZHET.
Azt látja a gyermek, hogy az apa sátáni tekintettel néz ő rá is, elbújik belőle valami olyan szörny, ami hirtelen elrejti az apát, és csak a bűn, az erőszak, az undorító mocskosság van ahelyett, amit egyébként imádott. vagyis imádna.
Egyszer csak megszűnik létezni az apa, és csak a félelem, az erőszak, a kegyetlenség, aljasság, terror létezik.
Nincs tovább családi, meghitt hangulat, békesség és szeretet.
Mit tesz ez egy gyermekkel?
Tönkre teszi az egész életét.
Oda a bizalom, biztonság, a szeretet, a tisztaság, az élet, a boldogság…
Kérdem én? Hogy lehet egy férfi, nem, nem is férfi, egy ilyen izé, ennyire alattomos, mélyről indulóan gonosz, hogy péppé veri azt, akit egykor imádott, mindezt úgy, annak a szeme láttára, aki félig ő, félig saját maga.
Rájöttem, mit tennék az ilyen embernek nem nevezhető valamikkel.
Azt kívánom nekik, hogy éljék át ugyanazt, amit egy ilyen kisgyermek.
Legyenek olyan álmai, mint a kislánynak.
Érezze azt a fájdalmat, skizofrén lelki állapotot, amit egy gyermek érez ilyenkor.
Szenvedjen úgy, ahogy a gyermek, amikor nem tudja, nem érti, hogy akkor most ki, kit, miért szeret, és kit szerethet.
Legyen ugyanolyan bizalmatlan, és ne érezze magát sosem biztonságban.
Azt kívánom nekik, hogy érezzék, ahogy kitépik a lelküket, azt a lelküket, ami őszinte, tiszta, és feltétel nélküli szeretetre képes, érezze, ahogy kitépik, összetapossák, és beleraknak egy szörnyet.
Az összetaposott lelkükben most már élni fog ez a szörny, ami sosem hagyja nyugodni, sosem hagyja szeretetben, bizalomban élni azt a gyermeket, aki az egészről nem tehet semmit.
Ezt kívánom, hogy így éljen, tovább.
És mi lesz a Nőkkel?
Ezek után?
Hogyan nézzen tükörbe, amikor megalázták? Hogyan nézzen tükörbe azok után, hogy úgy érzi, tönkre tette gyermeke életét, aki közben életének értelme?
A férj, ezt miért nem érzi?
Miért csak az ANYA, aki a földön fekve vergődik, és nem maga miatt aggódik, hanem gyermek miatt?!
Miért ússzák meg ezek a FÉRFIFÉLÉK?
Miért látogathatják továbbra is gyermeket annak ellenére, hogy a gyermek fél, szorong, és fizikai tüneteket produkál, mert nem akar az apjával együtt lenni?
Miért?
Miért?
Miért???????????????????????????????????
Kérlek Benneteket, ha ilyen helyzetben vagytok, keressetek segítséget!
Fontos.
Tudom, hogy szélmalom harc, de talán egyszer, talán pár év múlva, igazán büntethető lesz.
Talán egyszer minden gyermek úgy nőhet fel, ahogy megérdemli.
Talán egyszer, egyszer, sikerül megküzdenünk…
Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!
Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?
Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?
Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!
Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:
