Petrus Márta blogja

11 Titok egyedülálló Anyukáknak, a talpon maradáshoz

 

Kate Winslet is egyedülálló ANYA

Kate Winslet is egyedülálló ANYA

Egyedülálló szülőként nagyon nehéz.

 

Hogyan tudod néha magad egy kicsit jobb kedvre deríteni?

Hogyan tudsz talpon maradni?

Egyedülálló ANYAként nagyon fontos a gyermeked és a Te lelki boldogságot, kiegyensúlyozottságod.

Hisz a gyermekek a tükreink, és ha szenvedünk, ők is szenvednek.

 

Íme itt vannak a titok, melyek sikerre vihetnek.

 

1. Keress olyan munkát, aminek időbeosztása alkalmazkodik az új élethelyzethez.

Talán a legnehezebb egy egyedülálló szülőnek, hogy mindent megoldjon a munka mellett. Erről már sokat írtam, pl. az Egyedül mindent című írásban, de korábbról is van szösszenet, amikor azt ecseteltem, hogy az ufók vittek el minket.

Én könnyen beszélek, házas éveim alatt felhúztam a cégemet, míg gyesen voltam, és itthonról dolgozhatok, illetve most olyan munkát vállaltam, ami rugalmas időbeosztású. Ez ugye azt jelenti, hogy éjjel pótlom a nap közben kimaradt órákat. (Jól tudjuk, hogy ahhoz, hogy megéljünk egyedül, nem elég a 8 óra…)

Nézz szét Te is, milyen lehetőségeid vannak, beszélj a főnököddel, hogy van-e lehetőség arra, hogy amikor veled vannak a gyerekek, akkor kicsit rugalmasabb legyen a dolog….vihetsz-e haza munkát….stb.

Azért tartom fontosnak, mert az anyagiak rendbe léte a legfontosabb, viszont tudom milyen az, amikor nincs segítség, és rohannod kell a gyerekekért…

Egy kérdést, egy kis nézelődést, keresgélést, pályázat beküldést megér. Új életet élsz. Éld is meg újként!

 

2.Szabad idő, gyerekmentes

Nem azt mondom, hogy most már add be a gyereked egy bentlakásos suliba, vagy oviba. Hanem azt, hogyha ne adj Isten elviszi az apja, vagy a nagyszülők vigyáznak rá/rájuk egy kicsit, akkor kapcsolódj ki.

Foglalkozz magaddal. Ha csak egy kis könyvolvasás, akkor az, ha el tudsz menni barátokkal erre-arra, akkor menj, vagy randizz.

Csinálj valamit, ami kizökkent a hétköznapokból, és jól érzed magad.

Hagyd a hülye háztartást, foglalkozz magaddal!

 

3. Ne kínozd magad olyan dolgokkal, amiket nem tudsz irányítani.

Én ettől szenvedtem a legtöbbet mire rájöttem, hogy jajjjj….

Szuperhősök vagyunk, nem kérdés. De vannak dolgok, amikre nem vagyunk hatással.

Amivel a legtöbbet szenvedünk, a másik szülő. Ha nem jön a gyerekért, és csalódik a kis szimbiótánk, mi érezzük rosszul magunk. Vagy amikor mesél a gyermek, hogy ez történt, az történt…valami rossz történt a másiknál. Nem tudod irányítani.

Ha százezerszer tótágast állsz, akkor sem.

Csak azzal tudsz foglalkozni, hogy TE milyen szülő legyél. Te mit adsz a gyermekednek, TE milyen vagy, hogyan töltöd fel a kis lelkét.

SINGLE-MOM

4. Számolj el 10-ig

Egyedül vagy, mindenre. Folyamatosan meg kell felelni, mindent meg kell csinálni, nincs aki segítsen.

Nem csoda, hogy néha HULK bújik elő belőled.

Sajnos tudom, én is. Nincs mit tenni, csak tanulni, figyelni és fejlődni.

Senkinek sem jó, sőt! káros a gyermekeink törékeny mivoltjára, ha kiabálunk, vagy türelmetlenkedünk… Nem tehet róla, hogy így alakult, vigyáznunk kell a lelki épségére.

Ezért vagy sétálj el, ha történik valami, és készülődik Hulk, vagy számolj, vagy fogd fel viccesen. Ez utóbbit tanulni kell…

Ha mondjuk úszik minden a festékben, mert épp akvarell festményt készítettek a cukiborzok, de kiborult minden, s még hisztiznek is, akkor számolj, és takarítsátok fel. Vagy mondd meg, milyen szép festmények lettek saját maguk is…

 

5. Ne harcolj Önmagaddal!

Felesleges. Bármennyire is hiszem, hogy szuperhősök vagyunk, azért néha rájövök, hogy azért nálunk is vannak végletek.

Ne kínozd magad azzal, hogy nincs beágyazva, vagy kupi van, vagy fel kellene takarítani, vagy a kutyával játszani.

Mindig a reggelek a legkeményebbek. Hogy még ezt gyorsan, azt gyorsan, amazt gyorsan megcsinálni, és gyors vinni a gyerekeket.

Nem, nem.

Az a feladatod, hogy elvidd őket a saját dolgozójukba (azért ruhában, és a kis cókmókukkal 😉 ), utána Te is bemenj.

Nyugodtan, kiegyensúlyozottan.

Nem tudsz mindent megcsinálni. Nem.

Arra vagy Te mész rá, mert folyamatosan elvársz magadtól mindent,  vagy a gyerekeid.

Ne játssz ezzel, mert ha feszült vagy, akkor a kis mókusok is azok lesznek….és …. tudod….

 

6. Mutass rá, hogy jók az emberek (jelen esetben a férfiak)

Minden helyzet más, ezért általánosságban írok.

Sok egyedülálló ANYA, úgy marad egyedül, hogy az APA lelépett teljesen, vagy rossz a viszony, ritkán találkoznak….stb.

Viszont gyermekeinknek látni kell a férfi mintát, és nekünk is, NŐknek.

Ezért van egy módszerem , amivel a gyerekeknek is megmutatom, hogy milyenek a férfiak, és magamnak is.

Ha nincs apa a képben, akkor másokon keresztül kell bemutatnod milyen egy férfi, apa szerep.

Pl. nagypapa elmehet focizni, és meg kell a színfalak mögött kérni papit, hogy dicsérje folyamatosan, tanítsa gyermekünket.

Vagy ha van egy nagybácsi, akkor barkácsoljanak egy kicsit, miközben tanítgatja a gyermekeket.

Ha van egy jó barát, aki szívesen birkózik, akkor támadják le nyugodtan a gyerekek, beszéljék meg a szabályokat előre…

Keressétek ezeket a lehetőségeket, mert kell a FÉRFI és APA szerep az egészséges fejlődéshez. Meg kell ismerni a gyerkőcöknek ezeket.

 

7. Gratulálj magadnak.

Jó, jó, tudom, hülyén hangzik. De basszus. Amikor egyedül neveled a gyermekeket, mindent megoldasz egyedül, és nincs, aki azt mondja, hogy hűűűűű…basszus….de jól csinálod, akkor mondd ki magadnak nyugodtan.

Komolyan. Legyél büszke, hogy ennyi mindenre képes vagy!!!!!!!!

 

8. Mindig legyél felkészült!

Légy felkészült...ha ügyeket kell intézned.

Légy felkészült…ha ügyeket kell intézned.

Ez csak egy amolyan jó tanács, de hasznos.

Mivel egyedülálló szülőként mehetsz minden ügyet intézni a gyermekeddel, gyermekeiddel, ezért legyen nálad mindig egy kis zsírkréta, egy-egy kis autó, vagy kis figura, egy kis rágcsa (pár szem keksz, vagy gabona bogyó—-> én ezt szeretem a legjobban, mert minél apróbb, annál tovább el vannak vele, és még a finommotorikus készségek is fejlődnek 😀 )…

Hidd el, sok türelmetlenséget, és negatív helyzetet megoldasz ezzel. Előre.

 

 

 

 

9. Csinálj időbeosztást!

FONTOS, nagyon. Hogy ne ess szét.

Be kell osztanod, hogy mikor csinálsz egy kis házimunkát, mikor játszol, mikor teregetsz, mikor mentek a postára, mikor bevásárolni, stb.

Muszáj. Muszáj megcsinálnod, mert akkor nem lesz őskáosz, és tudod magad mihez tartani.

Házimunkába pedig vond be a gyerkőcöket is. Van olyan, amit megcsinálhatnak, és játék lesz az egész.

Pl zokni párosítás 😀 , vagy portörlés saját kis portörlővel, vagy gyűjthetik a játékaikat színek alapján (ez is fejlesztő játék jövök majd ilyenekkel is 😀 ) stb.

Így együtt vagytok, játszotok, és a munka is halad. Ráadásul egy jó nevelési stratégia.

 

10. Inspiráló emberek

Gyűjtsd össze, hogy kik inspirálnak. Kik vannak rád jó hatással. Van-e olyan zene, amiért megbolondulsz?

Ha igen, tedd fel, és gondolj azokra az emberekre, akik hatással vannak rád.

Pl. tudtad, hogy Obamát is egyedül nevelte az anyukája a nagyszülők segítségével? Hm? Elég inspiráló?

Vagy pl a legtöbbet kereső színésznő, Sandra Bullock is egyedül neveli gyermekét. És az én egyik kedvenc színésznőm, Diana Keaton is…

De ne is menjünk ilyen messze. Törőcsik Mari is elvált NŐ.

És még sorolhatnám.

Ha nekik sikerült, akkor nekünk is fog, hidd el.

 

11. Oszd be a pénzed!

Ülj le egy nyugis este, és adj össze mindent. Mennyi pénzed jön be fixen, mik az állandó kiadásaid, és számolj.

Lásd, hogy mennyid jut, mire. Meddig nyújtózkodhatsz, stb.

Készíts egy tervet, amiben megszabod magadnak, hogy mikre költesz pluszt, mi az amire áldozni szeretnél, stb.

Készíts egy heti menütervet, csak az ehhez szükségeseket vásárold be. És hasonló okosságok.

Figyelj, nagyon oda mindenre!

 

Szóval csajok!

Ezeket a titkokat még kifejtem, de szerintem így is érthető!

 

Hajrá, sok erőt, és én veletek vagyok!

Tudjátok!

 

Hamarosan indulnak a rendezvényeink, ahol mindent meg tudunk beszélni!

jupííííííííííííííííííííííííííííí

 

 

SZERCSI <3

 

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

 

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

 

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!