Első hivatalos apanélküli nyaralás.

Helyzetjelentés:

Szófiában végig a halálomon voltam, miután végig ment hármunkon ez a hányós dolog. Csak két napig tartott, de én pont utazáskor voltam olyan szarul, hogy a kocsi utat a pokolba (vagy a mennybe jutnék?) vezető útnak tartottam.

A gyerekek ezt tetézték, természetesen a veszekedéseikkel, vagy a cukorfalat viccelődéseikkel, amik az én halálsoromra várásomban inkább tűnt egy fajta felkészítésnek, mintsem cukiságnak.

Mikor megérkeztünk, Tesókám azzal fogadott, hogy  van pálinka, de nem ad… na, gondoltam, megérkeztem a pokolba…ágyő mennyország, ezt érdemlem…aztán kiderült, hogy viccelt, és persze ad, de olyan szarul voltam, hogy még ez sem segített. Ezért kezdtem is kétségbeesni, rendesen.

Elvitték a cuccainkat (szerintem nagyon jól pakoltam egy kb.150 cm-es bőröndöt teleraktam hármunk ruháival… azt mondták így jó lesz, egy nagyot pakoljak. Arra nem számítottak, hogy 30kg 😀 .   Emellett csak 3 kisebb táska volt, illetve a párnák, plüssök, alvókák….) a szállodába Apummal, ami közel volt, szemben tesómék lakásával. Addig én tovább haldokoltam.

Visszajöttek, Bátyám azzal fogadott, hogy ne izguljak, nagyon helyes a recepciós fiú, magas is, izmos is, széles vállú is, tuti segítségemre lesz mindenben. Néztem rá, hogy ez tuti a pokol…. hisz, na, elköteleztem magam, nézni persze lehet, de annak mi értelme…

Miközben kitaláltam a végrendeletem minden pontját, és azt, hogy melyik Jackson szám mikor szóljon a temetésemen, megvacsizott a család. Thaoka (sógorasszonyom) persze most főzte a legfinomabb vietnámi vacsorát, tehát mégis csak a pokol, mert nem ehetek belőle.

Ezután dúdolgatva a Jackó számot átmentünk a szállodába, és vártam azt a helyes recepcióst, hogy na, legalább valami legyen a napomban a szememnek. Mert másnak nem kell. Mondom.

Persze alacsony volt, és kb.20 éves, szóval no para… nem a pokol ez.

Nagy nehezen ágyba dugtam a gyerekeket a szállodában, akik azt játszották, hogy jön a liftszörny (a lifttel szemben volt a szobánk), és visítva szaladgáltak amúgy tágas, és csodaszép szobánkban, persze este 11kor.

Reggelre olyan jól lettem, hogy felébresztettem a gyerekeket, és nyomban autóztunk egyet, majd megreggeliztünk, ahol legalább tényleg helyes volt a pincér… a lányom szerint, legalábbis, aki 3 éves. (Volt egy sárkányrajz, vagyis tetkó a kezén, és ezt tetszett, mert tudjuk kinek is van, csak nem sárkány, és akkor azért…)

Na, természetesen jól sikerült a nap, kaptam névnapomra Szüleimtől és Tesóméktól egy bőrtáskát, már ezért megérte, mehetünk is haza 😀 .

Na, nem.

Irány a part.

Olyan jól lettem, hogy én vezettem verseny opelkát. (micruci vár minket hűségesen.) És fitty-futty meg is érkeztünk tegnap Szozopolba :D.

Isteni a tenger, jó a hangulat, és szuper minden.

Na de, a lényeg.

Azt gondoltam, hogy milyen fura lesz.

Hogy nehéz lesz, szomorú leszek.

Tavaly Szófiában még együtt voltunk, a család, négyen. Most már csak hárman voltunk.

Nem fura. Nem az. Kicsit sem.

Néztem a parton a családokat, persze. Mit láttam?

Tízből kb. 2 családnál láttam azt, hogy Apa és Anya is nyaral, a gyerekekkel, együtt. Közösen fürödtek, közösen szaladtak, együtt ették a gyümölcsöt a napernyő alatt.

Három családnál azt láttam, hogy Anya együtt nyaral a gyerekekkel. Együtt pancsol velük, együtt szalad velük, együtt építi a várat. Apa közben okos kütyüzik, vagy olvas, vagy napozik, vagy ezt váltogatja.

A felénél pedig azt, hogy a gyerekek együtt nyaralnak tesóikkal, vagy idegen gyerekekkel. Közösen fürödnek gyerektársaikkal, közösen szaladnak a gyerekekkel, másokkal építenek várat.

A kor tekintetében vegyes volt. Képesek szülők 3 éves gyerekeket is magukra hagyni.

Gáz, nem?

Válás-együttmaradás…csonka család vagy teljes? röhej az egész ma már….

Ezért rádöbbentem valamire.

Bármennyire is nehéz most a gyerekeimre hangolódnom, mert nehéz, nincs kifogás. Basszus.

Szegény gyerekeimnek olyan sok helyen kell megfelelniük, olyan sok szabályrendszernek, olyan kihívásoknak, amire azt gondolom, mi felnőttek sem lennénk képesek. Elfogadom hát, hogy gyerekből vannak, hogy feleselnek, hogy disznósajtok, hogy mindent egyszerre akarnak, mert gyerekek, akik az enyémek, akik az én aranyfalat mókusborzjaim, és kész.

Basszus….

Ezt a hetet arra kell szánnom, hogy visszaépítsem őket, a kis lelküket, bármennyi munka is. Egyedül vagyok, így a szabályaim nyilván erőteljesebbek, hisz más oldalról nincsenek, és próbálok nem Apa lenni, és kemény lenni, de muszáj, sajnos.

Szóval Mókusszafaládéim:

Ígérem Nektek, hogy nem olvasok a napernyő alatt.

Ígérem Nektek, hogy száz várat is felépítek, dagály ellenére is, veletek, közösen.

Ígérem Nektek, hogy este, nem csalom le a csiga-bigát többször, még akkor sem, ha közben elalszotok.

Ígérem Nektek, hogy számíthattok rám, elengedem a hülye problémákat, és csak Veletek foglalkozok.

Ígérem Nektek, hogy mindig az Anyukátok maradok, és többet nem stresszelem magam ennyire szét, nem leszek az ideges Anyuka.

Ígérem Nektek, hogy amikor augusztusban elmegyünk hármasban 5 napra, akkor nem viszek tabletet, sem laptopot, csak az átkozott buta telefonom.

Ígérem Nektek, hogy az összes kagylót megcsodálom, amit összegyűjtünk együtt.

Ígérem, ígérem, hogy én közösen, Veletek, együtt nyaralok, és végre leengedek.

Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!

Csatlakozok hozzád! Szeretnék harmonikus családot!

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül: