“Nem kicsi feladat elé állított a blog igen szimpatikus tulaja, amikor felkért, hogy írjam meg mit gondolok a nőkről. Úgy tudnám hasonlítani a feladat nagyságát saját férfias nézőpontom egyszerűségéhez képest, mintha kedvesen megkérnének egy amőbát, hogy fejezze már ki, hogyan is működik a Hubble-távcső. A nők bonyolultak. Kiszámíthatatlanok, kapkodóak (“Mit akarunk? Nem tudjuk! Mikor akarjuk? Most!”), bátrak, félénkek, szenvedélyesek, kiégettek. Ez mind teljesen igaz addig, amíg a férfiember ésszel közelít hozzájuk, logikával akarja megérteni őket és mindenáron valami olyan manuált akar, mint amit a kedvenc játékgépéhez is kapott. Ezt mondom neki, ez lesz, ezt adom neki, boldog lesz. A nagy meglepetés akkor jön, amikor ez az elmélete az ötödik percben, napon, héten, hónapon belül bedől és a férfiember nem tudja a szerviz számát, kapkod, nyomogatja a gombokat és még jobban elrontja a szituációt.
Az egész ott kezdődik, hogy a nők nem férfiak. Ha a férfi úgy bánik a nővel, ahogy azt szeretné, hogy vele bánnának, akkor az egész el van rontva az elején. Persze azért a saját védelmünkben elmondanám, hogy ugye mindenki magából indul ki és abból, hogy ami neki jó, az hótziher, hogy a másiknak is jó lesz ugyanúgy.
Így az én tanácsom a nőknek az, hogy tanítsák egy kicsit a férfiakat! Meg kell értenünk, hogy a folyamatos odafigyelés és gondoskodás számít, hogy nem a dolgok mérete (khm), hanem gyakorisága (értsd: nem egy órási csokor rózsa minden hónapban, hanem egy szál minden nap, haladó szinten egy kedves gesztus minden nap, virág közreműködése nélkül). Meg kell értenünk, hogy a szavak, bár fontosak, nem a kommunikáció teljes eszköztárát fedik le. Rá kell jönnünk, hogy egy kevés valódi odafigyelés sokkal többet ér, mint egy fél napon át történő “igendrágámos” bólogatás. Viszont a tanítás nem zajlódhat “női” nyelven, mert ugye az egész probléma lényege az, hogy mi azt biza nem vesszük . Ergo, szépen át kell váltani a mi nyelvi kódunkra és lényegre törő mondatokkal, metakommunikációt visszafogva kell tanítani a teremtés gyöngyszemét. Ha szeret, felfogja és jobb lesz a világ. Ha nem szeret, az is kiderül. Ha szeret és csak hülye felfogni, akkor meg a hölgyön áll, hogy mennyi munkát hajlandó még beleölni ebbe az egészbe Jogos a kérdés: akkor most szegény hölgyeken múlik minden, nekik kell ennyi energiát invesztálni az egészbe azért mert a másik fél jelfelfogó képessége egy kavicséval vetekszik?
Először is: megéri . Másodszor pedig, ha szerencsések, nem sok időről beszélünk, mi férfiak nagyon hálásak tudunk lenni a segítségért (kivéve, ha másik férfitől jön, azt tilos elfogadni, alap).
Az utolsó pedig az, hogy igazán nem nőt akarnak nevelni a kedvesükből, valahol félúton érdemes találkozni, ahol a férfi már felfogja miről van szó, tudja, hogy fejezze ki az érzéseit, hogy az átmenjen, de még mindig magát adja, nem egy Barbie babát. A szép ebben az, hogy nem kell tovább menni, mert a nő a “tanítás” közben maga is megtanult annyit férfiul, hogy beleadja a maradékot, a maga elvesztése nélkül. Könnyebb leírni, mint csinálni? Nagyon igaz. Pláne, hogy férfiként írtam le, ergo kézikönyv szaga van De mi 10 éve csináljuk a feleségemmel és bár csak részeredményeink vannak, én már annak is örülök.”
Egyik legrégebbi programozó, product manager barátom 🙂
Köszönöm Neked Imi, nagyon, nagyon, nagyon, a többiek nevében is! 😀
Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!
Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?
Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?
Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!
Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül: