Hittem.
Hittem a családban, abban az eszményben, hogy létezik.Láttam is. Anyu és Apu együtt vannak, házasok, 30 éve.
Igen, együtt vannak, szeretik egymást. Most már jobb nekik, hogy mi, Tesómmal nem vagyunk ott, újra élik a szerelmüket.
De ott voltunk. És kibírták. Én ezt láttam.
Anyu elfogadta Aput, Apu elfogadta Anyut. Ha az egyikőjük épp nem lehetett önmaga, mert az élet úgy fordította az arcát, hogy ki kelljen fordulnia magából, és alap személyiségét hátrahagyva más emberként cselekedni, a másik ott volt. És segítette. Társa volt Anyu Apunak és fordítva. Elmagyarázták, hogy nem azért van ez most így a szülőnknél, mert nem szeret, nagyon is szeret, sőt…de az élet…jajjj…odavágott most egyet. Mi elfogadtuk Tesómmal és vártunk, ahogy Szüleink is.
De Társak voltak, ebben nőttem fel. Amikor vajas kenyérre volt csak pénze szüleimnek, akkor úgy adták oda, mintha egy kincs lenne. Mi éreztük, hogy kincs. Kalózok voltunk, és az uzsi dobozunkban rejtettük el a kincset. Amikor a teától megbarnult műanyagüvegbe Apa beletöltötte újra a teát kora reggel, minden reggel, minden hétköznap reggel, és a többiek kinevettek, mi mégis hálásak voltunk és nem szégyelltük. Miért?
Mert értéket kaptunk. Nem tudom hogyan, hogy, miért sikerült ez, de megkaptuk.
Én ebben nőttem fel. És abban, hogy kiálltak mellettünk szüleink. Nem csak egymás mellett, de mellettünk is.
Amikor hazavittem egy felfúvódott, büdös, szerencsétlen kiscicát, akkor nem vágtak ki vele. Na, Apa lehet megtette volna, mármint a macskával, de Anyu azt mondta, hogy héééé… Apa…hagyd, jól van az. Tanul a gyerek. Apa erre azt mondta, jól van lányom, hozd, de én nem etetem.
Dehogynem, megetette. No, de szegény pára hamar meg is halt.
Amikor Tesómat nem fogadta el az osztályfőnöke, és állandóan meg akarta matekból buktatni általánosban, Szüleim elfogadták, hogy jó lesz autószerelőnek ez a gyerek… azért beíratták külön matekra. Ott a tanár azt mondta, hogy héééé….mindent tud a gyerek, ötös lehetne. Ja? A gimiben ő volt a legjobb matekos. De Szüleim segítettek, elfogadták.
így nőttem fel.
Nem úgy, hogy külön vannak.
Teljes család mintát kaptam, ahol a társ volt a legfontosabb.
Voltak vívódások, dacok, szörnyű kamaszkor, de mégis, mégis együtt volt a család.
Én is azt AKARTAM, AKAROM. De előtte elválok, és majd legközelebb.
Igen, tudom, hogy a GYERMEKEKNEK CSALÁDBAN a helye.
Igen, tudom, hogy ez lenne a legjobb. A harmonikus, társas kapcsolat, a család, mint közösség, a család, mint biztonság.
Tudom, és hiszem, hogy ez a jó és létezik.
Nem azért válok el, mert ez egy marha jó buli, és mert iszony állat módjára önmegvalósítani akarok, egyedül. Nem, nem, nem.
Szerettem volna a kiscsaládot együtt,nagyon, hittem, bíztam.
Viszont!
Ebből a legjobbat hozom ki, ebből a helyzetből, ami nem KUDARC, nem ÖNZŐSÉG, nem ELFUTÁS A PROBLÉMÁK elől...
Hanem egyszerűen lehetőség arra, hogy boldogak legyünk.
Na, tessék postás kisasszonykám! Ezt neked és a buta barátoknak írtam! 😛
Kövess az alábbi oldalakon, és még több tipphez juthatsz, ami a kiegyensúlyozott, boldog családot segíti!
Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?
Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?
Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!
Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:
