Elvált, Magabiztos Nő

Gyerektartás, a tökéletes érzelmi zsarolás eszköze a volt feleségek részéről?

Gyerektartás – ez ma az egyik legnegatívabb szó a világon az elváltak körében. Mind jelentésben, mind érzelmileg és fizikailag is.

És ebből vannak a legnagyobb harcok is azok között a férfiak és nők között, akik valaha szerették egymást, és együtt vállaltak gyermeket, gyermekeket.

Nagyon nehéz és hosszú téma, ezért kimondottan most egy oldalról közelítem meg, és nem kívánok kitérni a nem fizető apákra, vagy azokra, akik lelépnek, és a különleges sztorikra sem.

Csak egy bizonyos típusú nők oldaláról közelítem meg, akik ki akarják nyírni a volt férjüket, ki akarják semmizni, a gyermekeikre hivatkozva, sokszor természetesen teljesen jogtalanul. Nem térek ki azokra az apákra sem, akik nem fizetnek…stb. , mert ez a cikk egy problémára felhívás! Egy valós problémára, melynek sok valós, igaz APA áldozata!

Sokszor ezek a nők nem értik azt meg, hogy a gyermektartás a gyermekek szükségleteire van szabva, a gyermekek költségeit kell abból fedezni, nem pedig az anya életét.

 

Nézzük meg azt az állapotot, amiből a legtöbben vannak: két gyermek, egyik ovis, másik kisiskolás.

Egy rövid számítás és a jogok, hogy megtudd, jogosan zsarol-e volt feleséged a gyerektartás összegével?!

 

Mennyibe kerül két gyermek valójában?

Gyakorló elvált anyaként igyekeztem pártatlanul, kívülállóként tekinteni a helyzetre, összegezni és számolni.

És egy átlagot szedtem össze. Tehát nyilván tisztában vagyok vele, hogy felmerülnek más költségek is, illetve sokszor többel számolok, mint a valós költség, vagyis több családnál előfordulnak betegségek, vagy más korúak a gyerekek, így ez a számítás egy átlagos, ovis és kisiskolás gyerekre vonatkozik.

 

Iskolai étkezés: elméletileg fél áron van, hiszen az egyedülálló szülőknek biztosítják ezt, ha egy bizonyos szint alatt van a bevételük. De, számoljunk mégis bőkezűen, kb. 10.000 Ft/hó.

Oviban nem kell fizetni, tehát ott 0 Ft.

 

Otthoni étkezés:

Mondjuk elfogy naponta fél kg gyümölcs, ami kb. 200 Ft – tudjuk, ez banán is lehet, az egyik legdrágább, tehát fölé lövök nagyon.

Mellé jön a tej, ami mondjuk fél l naponta, tehát legyen 100 Ft.

Kenyérféle: 50 Ft.

Tojás: legyen mondjuk 60 Ft, de nem fogy minden nap.

Felvágottak: 100 Ft.

Sajt: 200 Ft.

Zöldségek: mondjuk egy uborka, átlagosan 100 Ft, ha a két gyereket nézzük, féllel számolok… (persze sokkal olcsóbb mondjuk a cékla, vagy a répa… ez szoktatás kérdése, de ne menjünk bele…)

Eddig 810 Ft naponta, amiben van hús, zöldség, gyümölcs, tojás, sajt.

Eddig 24.300 Ft-nál járunk havonta.

Vegyük hozzá, hogy mondjuk hétvégén főzünk, persze csak két hetente:

Tehát: 1 kg csirkemell mondjuk, ennyit nem esznek meg, de két napra számolom: 1400 Ft.

Krumpli mondjuk 300 Ft.

És akkor számoljunk még azzal, hogy veszünk rizst, meg még tojást, meg még valamiket, hogy hétvégén legyen mindenük, még gabonabogyójuk is, így elköltünk rájuk még 3000 Ft-ot.

Tehát, mondjuk: 4700 Ft * 2 hétvégékre: 9400 Ft.

 

Akkor, ehhez jön még a rezsi, ami ugye változik a házmérettől, stb.

Fűtés, víz, áram, internet: legyen havi 25.000 Ft – mert ugye ez nem annyira osztható két gyerekre, és teljes összeggel mégsem számolhatunk, nem lenne jogos, de mégis, számoljunk valamennyit bele, mert a gyermekeinket fürdetjük, ellátjuk, mosunk rájuk…stb.

 

Akkor ott a ruházkodás:

Havonta nem kell cipő, és kabát sem, ezért én számolok egy nagyjábóli átlaggal a két gyerekre, mondjuk 10.000 Ft. (Az anya döntése, hogyan, mikor és hol vásárol, és nem kell minden hónapban mindenfélét vásárolni!)

Iskolaszerek, ovis kiadások, osztálypénz…stb. : Mindig vannak költségek az oviban, és az iskolában is. Egy színház, egy bűvész, egy elveszett radír….stb. Ezt havonta én 4000 Ft-tal számolom, nagyjából.

Utazási költségek: mondjuk legyen 10.000 Ft havonta.

 

A külön órákat jogilag nem kell beszámolni, de számoljunk még erre is havi 4000 Ft-ot, tuti, ami biztos.

 

Na, akkor két gyerek kb. 243000+9400+25000+10000+4000+10000+4000= 86700 Ft.

Ebben minden költség benne van, és ahogyan az látható is néhol nagyvonalúan számoltam.

Tegyük hozzá, hogy nagyon sok gyereknek van valamilyen betegsége, ételallergia, vagy más rosszaság, ezért én még rádobnék egy 5.000 Ft-ot, biztos, ami biztos, hiszen ezek nagyon megnövelhetik a kiadást.

Akkor így 91.700 Ft.

 

Tehát a gyerekek alapszükségletei 91.700 Ft. Na már most, ezt ugye a két szülőnek kell fedeznie, nem csak az egyiknek, erről szól a gyerektartás.

Ha megfelezzük, mert talán így a jogos, akkor az 45.850 Ft, két gyerekre.

 Természetesen ez egy átlag számítás, nyilván mindenki pontosan tudja, hogyan lehet növelni, vagy csökkenteni a kiadásokat, és apákat se nézzük hülyének, mert ők is tudják, mennyibe kerül egy l tej, vagy egy db tojás.

 

Egy két gyermekes, kisiskolás és ovis gyermekek kb. ennyibe kerülnek.

Tehát, az apáknak ennyit kellene fizetniük kb. gyerektartásra, így fedezik a szükségletek költségeinek felét.

És általában ehhez külön jön még a nagyobb kiadások felezése: kirándulások, iskola kezdés, táborok, extra gyógyszerek, sokszor a téli ruhák, és a külön órák is. Ezt külön kell megállapítani, és számlák alapján felezni!

Mégis, ha nincs megegyezés, a bíróság hogyan számol?

A gyermektartásdíj összege gyerekenként általában a tartásdíjra kötelezett szülő átlagos jövedelmének 15-25%-a . Az új Ptk. szabályai alapján a tartásdíj összegét egy fix, meghatározott összegben kell megállapítani a bíróságnak, tehát ettől eltérhet, de efölé nem mehet.

Az összeg meghatározásánál a bíróság a következő szempontokat nézi:

  • a gyermek indokolt szükségletei,
  • mindkét szülő jövedelmi  viszonyai és vagyoni helyzete,
  • a szülők háztartásában eltartott más – saját, mostoha vagy nevelt – gyerekek száma, illetve azon gyerekek, akikkel szemben a szülőknek tartási kötelezettsége van,
  • a gyermek saját jövedelme, és
  • a gyermeknek és rá tekintettel az őt nevelő szülőnek juttatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátások.

Tehát a bíróság mindent számol, mindkét fél bevételét, és a gyermekek valós szükségleteit nézi.

Az igazolt betegségeket, a kötelező kezeléseket, és mindent megnéz, megvizsgál, és eszerint számol.

 

Ha a szülők két vagy több gyermek tartására kötelesek, a tartásdíjat úgy kell megállapítani, hogy egyik gyermek se kerüljön a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe, különösen akkor, ha nem egy háztartásban nevelkednek.

A tartásdíj igazodik a gyermek szükségleteihez, ezért ha a kötelezett kiemelkedően magas jövedelemmel rendelkezik, akkor nem lehet a jövedelmének 15-25 %-át, hanem pl. csak ennél kisebb arányát tartásdíj címén igénybe venni, ha azt a gyermek szükségletei nem indokolják.

 

 

Ha egy édesanya bevétele nagyon alacsony, az apáé pedig magas, akkor eszerint kell megállapítani a díjat, és az édesapa fizet többet, tehát nem feltétlen a felét a költségeknek.

Hiszen az első és legfontosabb a gyermekek jogai!!!!!

Tehát a gyermektartás nem kell, hogy fedezze anya szükségleteit, csak a gyerekekét! Ezt ne felejtsük el!

És ugye nem csak apának kell ezt a gyerekekre költeni, hanem az anyának is! Tehát, ha apa utal 60.000 Ft, akkor az anya oldaláról is kellene ennyinek lennie, ami csak a gyerekeké (amennyiben alacsony a bevétele, akkor nyilván nem ennyit, de akkor is kell neki is mellé tenni)… Ugyehogy ezt sok anyuka elfelejti?

Képesek lennének az összes költséget az apákra tolni, holott nem erről van szó!

 

Sajnos sokszor a gyermektartási díj körüli mizéria a gyermekek rovására megy, ami valljuk be őszintén, nem lehet egyik szülő érdeke sem, hiszen nekik mindent meg kellene adniuk szemük fényeinek, amire csak módjuk van.

Mégis egyre több édesapától hallom, hogy volt feleségük egy viszonylag magas tartásdíjat kap, kb. 60.000 Ft-ot, és még érzelmileg zsarolják az apákat, hogy még egy csokira valót sem adnak pluszban. Ami nem csak a fentiek miatt felháborító, hanem azért is, mert az sok apa igyekszik, teljesít, és még száz bőrt le akarnak húzni róla. És persze a volt feleségek azzal nem foglalkoznak, hogy amikor apás hétvége van, akkor mennyit költenek a gyermekeikre az apák. Akkor az apák kérjék el ennek a felét? Vagy hogy is van ez?

Valljuk be őszintén, hogy elég visszatetsző az, hogy amikor egy anya, eljár kozmetikushoz, műkörmöshöz, mindenféle csicsát összevásárol, akkor joggal kérdi meg az apa, hogy na de mire is adjak több pénzt?

Hiszen a gyermekek kijönnek 2*60.000 Ft-ból, az tuti. Hiszen 120.000 Ft-ot elvileg az anya csak rájuk kellene, hogy költsön.

Ez még balett órákkal, heti gyerek fodrászattal is kijön.

Szóval, azt javaslom a zsarolt apukáknak, hogy igenis, ne hagyják magukat, mert sokszor nem jogos a követelés!

Az anyák vásárolhatnak turiban, vásárolhatnak leértékeléssekkor is, és ahogy azt korábban is bebizonyítottam, szuper árból ki lehet hozni egészséges ételeket is! (Az ételallergia más tészta, különleges tápanyagokra van szükség, ezt is tudjuk, de szerencsére ebben az állam is ad támogatást annak, akinél el vannak helyezve a gyermekek.)

 

Amennyiben az édesanya valóban nehézségekkel küzd, és kellő intelligenciával rendelkezik mindkét fél, azt gondolom, az édesapák is beláthatják, hogy a gyermekeik boldogulása fontos, és ha az édesanya nem tudja megadni, akkor az apának kell segíteni ebben.

Ezért érdemes újra átbeszélni a valós helyzetet.

Azok az apukák, akik zsarolva vannak, pedig ne legyenek restek megkérni kedves volt feleségüket, hogy egy hónapig gyűjtsék össze a gyerekekre szánt kiadásokat. Ha ennek az összegnek a fele több, mint ami eddig volt gyerektartásra, akkor érdemes elgondolkodni tényleg, hogy a volt feleségnek igaza lehet.

De az apák olvassák végig a számlákat, és ők is számoljanak utána, kérdezzék meg az iskolában a valós költségeket – ezek mondjuk az üzenőben, tájékoztatóban mindig szerepelnek!

Ne legyen háború, mert az a gyermekeknek nem jó.

És kik a legfontosabbak? 🙂

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

 

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Mária Nagy says:

    Kedves cikkíró!

    Azt hiszem Ön sok mindenben alapvető tévedésben van.
    Egyrészt a gyermek szükségleteit törvény szerint a következő képpen kell kielégíteni: az együttélő szülő elsősorban természetbeni gondozással (mos, főz, takarít a gyerekre, tanul vele, eljár szülőire, meg úgy általában nem szabad, hanem a gyerekre vigyáz), a különélő szülő pedig elsősorban anyagiakban elégíti ki a gyermek szükségleteit. TEHÁT NEM FELE-FELE A KÖLTSÉG MEGOSZTÁS. A fenti költséget valószínűleg úgy számolta ki hogy soha nem tartott gyereket. Az iskolai menza -bár fizetjük- sokszor ehetetlen, és farkaséhesen jön haza a gyerek. Ha nem akarom éheztetni, akkor estére meleget főzök, lehetőleg olyat ami a fejlődését is szolgálja és nemcsak puszta szénhidrát. Önnek nincs fogalma arról, hogy egy fejlődésben lévő fiú gyerek mennyit eszik. Remélem Ön répán és céklán él, a szendvicshez meg max. 3 karika uborkát eszik. Nem is értem, hogy lehet ilyet leírni. Ez lenne a követendő, hogy mindenből a lehető legkevesebbet és legolcsóbbat a gyereknek,nehogy már a szülő rááldozza a pénzét? Önnek arról sincs fogalma mennyibe kerül egy gerek. Szomorú, hogy ezek után veszi a bátorságot és cikket ír. Jobban tenné, ha olyan témában írna, amiről alapos ismerettel rendelkezik. Miközben a különélő szülő éli világát, szabad mint a madár és csak azon rinyál, hogy ne kelljen fizetni, addig az együttélő szülőé az anyagi teher, a fizikai teher, ideje lekötve és a gyerek sorsa nagyrészt az ő vállát nyomja. Az anyagiakról panaszkodó szülőnek azt javasolnám, hogy vállalja a gyerek tartását, gondozását bátran. Nem panaszkodni kell, hanem felvállalni a feladatokat.

  2. Mihály Gábor Boldis says:

    Üdv Mindenkinek! Sajnos én is különélő apuka vagyok. Van egy 14 éves fiam és az utána való kapcsolatból egy csodálatos kislányom és egy nagyon szuper kisfiam akiket imádok.Az első gyermekemet 3 éves koráig neveltem.Ez idő alatt volt hogy hónapokig nem látta az anyja.Természetesen miután beadtam az elhelyezési keresetet,azonnal elragadták a kisfiút és mire vége lett a pernek,addigra eltelt egy év és oda ítélték a gyereket. Mára egy teljesen tönkretett tinédzser. Persze az egész történetet leírni nagyon hosszú lenne,de azt mondom hogy az élet a legjobb bíróság!!! Szívesen megmutatnám a bírónőnek hogy mi lett az eredmény…
    A másik két pici gyermekem esete sem könnyű.Alig pár hónapos volt a kisfiam mikor szétmentünk.Elég hosszú az előzmény és talán mind a ketten hibásak vagyunk,de nem is ez a lényeg. 3 évet maradtam vidéken miattuk hogy velük legyek.Rabszolga munkát végeztem,néha 30 órás műszakokban.Természetesen segítettem őket ahogy tudtam,szerencsére aránylag jól kerestem,de a volt párom szemében ember nem voltam és nem is leszek.Hozzá kell tennem hogy azóta még két gyermeke született egy fiatal sráctól.Természetesen az én bűnöm a világ összes baja… Annyi jó van az egészben hogy a gyermekeimmel nagyon közeli a kapcsolatom,ezért megérte végig szenvednem azt a 3 évet amit ott maradtam.Jelenleg újra Budapesten tengődöm albérletben 3 gyerektartást fizetve és rengeteg egyéb kiadást. Néha ember feletti teljesítménnyel.Hozzáteszem hogy semmi káros szenvedélyem!!! Egy két kötetes regényt írhatnék az eddigi életemről… ÜZENEM MINDEN HASONLÓ SORSÚ APÁNAK HOGY NE AKARJON JÓ LENNI A VOLT PÁRJA SZEMÉBEN,MERT ANNÁL ROSSZABB!!!! Kitartás!!!

  3. 120ezret fizettem kèt gyerek után havonta. Exnejem gondolt egyet, vett egy budapesti lakást majd 30milláèrt, hitelre. Valamiből finanszirozni kell a havi 170ezres törlesztőt, ezèrt benyújtotta keresetèt, hogy, emeljèk 200ezerre a gyerektartást, mert változtak a körülmènyek. Minden kamu számla ès kitalált különórák szimpla bemondására a bíròság 160 ezerre emelte a gyerektartást. Az általa megnevezett tanár, aki szerinte a különórákat adta, írásban nyilatkozott, hogy a gyerek nem is jár hozzá… Ja, exnejem maga is vezető bíró fèl millás nettó jövedelemmel ès a közös házunkban lakik a gyerekekkel… Gyakorlatilag a kollègái segítettek neki engem levenni… Ez a magyar valóság…

  4. János Bodor says:

    Úgy látom vannak bajok bizonyos embereknél……

  5. Anikó Vincze says: (előzmény @Major Anikó)

    Nem tudom ki írta ezt a cikket, de akkor vegye alapul két 16 éves gimnazista gyermek egyedül nevelését. És ha tehetséges akkor csak a rajz óra 14500 egy hónapban, sport tagdij 9000, focicsuka 25000, mert különben leszakad a lábáról.telefon, egy pici szórakozás, nem sűrűn de néha egy mozi, iskolai kirándulások,uram atyám ha néha el akar menni a barátnőjével vagy a barátjába a mecibe,bérletek, az evésről ne is beszéljünk két 16 éves ikerfiunál, hiszen reggeli és tizórai után még egy egy 500 as a minimum mert fél 5re ér haza, aztán este 10 ig szinte egyfolytában eszik. És a tankolás, mert most otthon maradt a füzetem szaladj anya, eltört a kezem szaladj anya az orvoshoz,most vigyél hajnalban a buszhoz, mert indul az osztály és sorolhatnám végtelenségig, mikor nem alszol mert problámája van akár szerelmi, akár iskolai és hulla fáradtan mész dolgozni,De ezt csak azok értik meg akinek már középiskolai gyerekei vannak.És biztosan nincs oka annak ha egy nő a gyermekeivel ugy dönt hogy elmennek és uj életet kezdenek.És a férj válasza a gyerektartásra, boldogulj , te akartál elmenni.

  6. Major Anikó says:

    Azt nem látom, hol van leírva, hogy a vele élő szülő természetben rója le kötelességét a gyt-t illetően. Főz, mos, ápol, szülői értekezletre jár, bevásárol, és ellátja a gyermekfelügyeletet a másik fél helyett is, stb. A külön élő szülő az egészet letudja a megítélt gyt megfizetésével (jó esetben).

  7. Norbert Rommel says:

    Sajna ha a nőnek hatalom van a kezébe, mindig visszaél vele. Szóval próbáltam már kommunikálni ilyen fajta ‘megélhetésiédesanyával’, de kb. semmit sem ért… 🙂

  8. Tunde Nagyne Boszori says:

    Szereném meg tudni,hogy ha mindent végig jártam Miskolcon / bíróság,ügyészség,végrehajtó ez utóbbi Veszprémi/ és a mai napig nem kaptam a gyermekem útán járó tartásdíjjat ,aki most 15 éves lesz hova forduljak,a problémámal?
    Több végrehajtást inditottam már ezzel kapcsolatban.
    Köszönöm szépen a választ.
    Elérhetőségem:0620-55-22-630


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!