Elvált, Magabiztos Nő

Látleletet vetettem a gyerekről iskolai bántalmazás miatt. Ki védi meg a gyereket, ha az iskola nem képes rá?

Történetünk nem egyedi, sajnos.

Folyamatosan hallom, hogy az egyik gyermeket így terrorizálják, a másikat úgy, a harmadikat amúgy. Egy a közös a bántalmazott gyerekekben, valamiért nem védi őket sem tanár, sem iskola.

 

Tanár családból származó tanár vagyok. Nálunk alap a gyermekek szeretete, a gyermekek védelme, és jogai. Úgy nőttem fel, hogy azt láttam szüleimtől, hogy nincs rossz gyerek, csak segítségre szoruló.

Felnőttként, anyaként, és pedagógusként is ezt vallom magam is, és ezt tanítom, amerre csak járok.

Legyen az elvált klub, vagy épp gyermekfoglalkoztató.

A gyerek a szülők mintaképe minden esetben. (Ne menjünk most részletekbe, hogy melyik minta jön apától, és melyik anyától.)

 

Így aztán nem haragszom, nevezzük csak Mókuskára és barátaira sem, akik a fiamat körbe kerítették és egy bottal akkorát vágtak rá, hogy bekékült a lába.

Mivel nincs már eszköz a kezemben, így elvittem dokinéninkhez, hogy adjon papírt róla, hogy ha ne adj isten valamikor kell, akkor tudjam lobogtatni. Ami nem várt fordulat volt, az az, hogy dokinénink elmondta, hogy nekik ugyanez volt a problémájuk ugyanebben a suliban, és az ő lányukkal ugyanez történt….elmondta a megoldásukat, erőteljesen gondolkodom rajta.

De ki előtt lobogtassam az igazolást, miszerint a gyermekemet Mókuska bántotta?

A tanítónéni előtt, aki ügyeletes volt, és észre sem vette, hogy mi történik, mert 500 m-re volt, és a gyerek hiába kiabált? Ő csak pletyizett a többi ügyeletessel? Ja, és aki beírt egy kék-zöld (mi a tököm a kék-zöld pont?) pontot a gyereknek, mert ő is felkapott egy botot, és azzal próbálta védeni magát?! (- a múltheti incidens óta erre tanítom első szülöttem, védje magát.)

Vagy lobogtassam az osztályfőnök előtt, aki nem is volt ott, és szegénynek már nincs módszere Mókuska ellen?

Vagy menjek az igazgatóhoz, akinek már írtam korábban is levelet, és válaszra sem méltatott?

Mit fog tenni?

 

Vagy mit tegyek én?

 

A gyerekkel hiába beszéltem, úgysincs rá hatással, hiszen valahonnan hozza ezt a mintát, így csak annyit tehetek, hogy ráküldöm a rögbi csapatot, hogy tegyék rendbe és félemlítsék meg, ahogy ezt sokan tanácsolták…

Nyilván nem teszem, hiszen erőszak csak erőszakot szül. (Én marha a gyerekemnek is ezt tanítom….)

 

Ha szüleivel beszélgetek, ami halottnak a csók, mert ugye meg vannak győződve arról, hogy normális, hogy bottal ver másokat a gyerek, mintahogy az is, hogy tönkre teszi a másik kabátját, táskáját, elveszi a cókmókját, és az is normális, hogy ez a Mókuska, ha fél, azonnal a földön fetrengve hisztizik…

Velük felesleges bármit is kezdenem, mert sem intelligenciában, sem modorban, sem pedig értékrendben nem állunk egy szinten.

 

Jelentsem a családvédelemnél?

De mi a francot jelentsek ott?

 

Azt, hogy az iskola képtelen megvédeni a gyermekeket?

Azt, hogy az ügyeletes tanárok nem végzik a munkájukat?

Azt, hogy az iskolaigazgató szarik az egészre?

Vagy azt, hogy az ilyen gyermekeket tuti bántalmazzák otthon is?

Ez egy olyan szülő dolga, akinek gyermekét bántalmazzák az iskolában?

 

Sokáig azt tanítottam a fiamnak, hogy nem sosem bántunk senkit, ha őt bántják, szaladjon el. Ezt kérték a kollégák az oviban is, az iskolában is. Azért hozzátettem, ha nincs esélye futni, akkor vegye fel a kesztyűt, és védje magát. Ezért folyamatosan feketét kap, ugye. Tehát, akkor mire is tanítsam?

Arra, hogy fiam, legyél csak a sült hülyék gyerekeinek a bántalmazottja, ne izgulj, nem fáj sokáig, ha szétvernek, tűrd nyugodtan?

Ezt tanítsam?

Mert ha arra tanítom, hogy álljon ki magáért, akkor megbüntetik…

 

De, természetesen megfordítom a kockát, és tegnap megbeszélvén gyermekkel, őszintén, minden titok és szépítés nélkül elmondtam neki és telibe kakilom most már a sulit, és a tanító néniket is, mert előttem megbuktak, és alkalmatlannak nyilvánítom őket.

 

Ennyit arról, hogy szóljon a gyerek a tanárnak, ha baja van, ennyit arról, hogy legyünk megértőek, és ne adjunk vissza semmit. Ennyit arról, hogy az iskolának közösség formáló ereje van, és ennyit arról, hogy az integráció mindig,minden szempontból jó. Ennek a gyereknek, nem itt lenne a helye…

Előttem vége ennek az iskolának.

Még jó, hogy elköltözünk.

 

És akkor szülő társaimnak kérdésként:

Hol a határ?

Mit kell tennünk? Kihez kell fordulnunk?

Kinek kell panaszt tennünk, hogy a pedagógusok nem végzik a munkájukat? Kihez forduljunk, hogy állítsák már meg végre ezt bárhol is járunk az országban?

Milyen eszköz van a szülő kezében, amivel ezt a lelki törést orvosolni tudja a gyermekében?

Hol az igazság, ha nem hisznek annak a gyereknek, akinek testi tünetei vannak egy-egy verekedés után?

Ha Te is úgy érzed, tenni kell ez ellen, legalább egy figyelemfelhívással, kérlek, oszd meg a bejegyzést.

Tudom, hogy minden második gyermeket bántalmaznak.

 

Név nélkül, kommentben írd meg kérlek a történeteteket, hogy ezeket összegyűjthessem, és egy kiadványt készíthessek!

Köszönöm!

A normális, szeretetteljes családokban az erő, akkor is hiszek ebben, ha vesztésre is állunk!!!!

Mentés

Mentés

Mentés

Szeretnél a Boldog Elváltak Klubjának tagja lenni?

Szeretnél találkozókon, előadásokon részt venni, ahol csak elváltak vannak?

Gyere és csatlakozz a klubhoz Facebookon!

Csatlakozok a Boldog Elváltak Klubjához!

 

Akik eddig is megbíztak bennem, és mint író vagy tanácsadó számítottak rám, a teljesség igénye nélkül:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Sasadi György says: (előzmény @Flow)

    Kíváncsi vagyok, hogy miféle további lépések vannak.

    Én ott tartok, hogy tankötelest iskolából kizárni nem lehet. Ha másik iskola átveszi akkor lehet “kicsapni”, de kapni fog “cseregyereket” az iskola.

    Gyermekkorú nem büntethető, ezért le sem folytatják igazán a vizsgálatot.

    Mindenki csak szív a dologgal. Az még hagyján, hogy szív a pedagógus. De szívnak a GYEREKEK, mert nem lehet mindenhol pedagógus –folyosó, udvar, öltöző wc …. Terror alatt kell élniük !!! És ezek a mokuskák lefárasztják a tanárt, és ráadásul aránytalanul sok időt kell velük foglalkozni, vagyis elveszik az oktatás lehetőségét a normálisaktól !!!!

    A 21. században az lenne a minimum, hogy mindent bekamerázni !! És még mindig kérdés, hogy mi lesz a hazafelé úton.

    Meg kellene állítani az iskolai terrorizmust, és nem a szőnyeg alá söpörni.

    Az internetes zaklatások is gyakoriak. Annak még nyoma is van sokszor. Mégse történik semmi, MERT AZ ISKOLÁT ESZKÖZTELENNÉ TETTÉK.

    És ezzel áttétrtünk a fizikai erőszakról a lelki zaklatásra.

  2. feteke says:

    A legnagyobb gyerekem még csak óvodás.

    Viszont már megtapasztaltuk a terrorszerű bántalmazást. Egy lány, H. rendszeresen bántalmazza a többi gyereket, a gyerekem azt is kifigyelte, hogy akik ellent mondanak neki, azt erősebben veri. “Anya, nyugi, az én fejemet csak kicsit verte oda a piramis falába, mert én nem csinálok olyat, ami neki nem tetszik. Csak azoknak veri oda erősen, akik ellenkeznek vele.”

    H. az óvodában megmutatta a többi gyereknek, hogyan “bökdösi” apa anyát, babákkal eljátszotta és mindenkinek elpanaszolta, hogy büntetésből az apja elvette a játék egerét és kidobta a kukába. Mert ugye egy – szüleit végignéző – gyereknek ez a büntetése kiscsoportban. Végülis könnyebb, mint belátni a saját hibáit.
    H. ebéd közben középsőben ilyen találós kérdésekkel szórakoztatta a többit: “Mi az, lent is van két lába, a vállánál is van két lába, a hasánál egy van és két feje van?” Megoldás: “fiú és lány egybe”. És volt, hogy a másik gyerek (fiú) ölébe ült szembe és vonaglott.

    A másik gyerek szintén középsőben állandó jelleggel “seggfejnek” hívta az óvónőket, a gyerekeket is folyton “kakizta, kakafejezte”, sőt, elhangzott az óvónő felé, hogy “seggfej, megdugjalak?”. Ugyanez sarokba szorított egy másik gyereket és azt akarta, hogy fogja meg a kukiját.

    A harmadik gyerek “kukimesternek hívja magát”, a lányok lába közé nyúl, a kisfiúknak markolássza a kukiját, volt, hogy azt akarta, a másik “igyon” a kukijából. H-tól megkérdezte, hogy hova dugja: “nunusba, popsiba, vagy szájba?” Egyébként rendszeresen letolja a gatyáját, már csak egyedül mehet a mosdóba, mert ha más is ott van, akkor azokat abuzálja.

    A gyerekem itthoni viselkedése változott meg, mikor közéjük járt. És félt, hogy ő is veszélyben van. Nehéz hónapok voltak, jeleztem az óvodának, hogy gondok vannak. Lett szülői, az érintett szülők feljelentettek rágalmazásért, büntetőeljárást indítottak ellenem. Én vagyok a vádlott.

    Közben másik csoportba kértem a gyerekemet, vele minden rendeződött, voltam gyerekpszichológusnál, szépen kijátszotta magából az élményeket és most már maga mögött hagyva a bántalmazó közeget, ugyanolyan, mint előtte volt.

    Az óvoda jelzést küldött a gyerekvédelemnek, melyben kérte, hogy vegyék fel velem a kapcsolatot és “segítsenek” nekem, a gyerekemmel kapcsolatban. Mindezt mindenféle jelzés nélkül. Mivel kinyitottam a számat, bekerültünk a gyermekvédelmi ellátásba. Egy hét múlva le is záródott, mivel látható, hogy nem nálunk van probléma, de újabb pszichológust kellett felkeresnünk, engem lekádereztek, a fiamnál belengették, hogy autisztikus tünetei vannak, mikor mondtam, hogy az apja is zárkózott volt (sőt, a nagymamája is), akkor azt kaptam, hogy “ezek az autisztikus tünetek apai ágon öröklődnek”. Férjem, aki eltart egy 5 fős családot, megbecsült értelmiségi munkája van, azóta dolgozza ezt fel. Az intézményvezető megnézte az új csoportban a fiamat – három nappal a kezdés után – és egyetlen foglalkozás után közölte a gyerekvédelemmel, hogy sehova nem tud beilleszkedni, “különös kisfiú, aki csak nézett aztán valami kockákat pakolgatott”. (Annyit kiegészítésként, hogy valóban nem beszélt a csoportban a gyerekekkel, mert félt tőlük, de 45 perces hangszerbemutatót tartott nekik, ahol minden hangszerről külön mesélt is, szóval a nem beszél kicsit erős.)

    Közben felkerült a FB-ra H-ról egy felvétel, ahol a felnőttek fogdossák magukat és egymást és gyakorlatilag párzási rítustáncot lejtenek, amin szerepel a kislány is. Ezt megmutattam a védőnőnek, aki elindította a gyermekvédelmi jelzőrendszert. Azóta ezek a szülők is jelezték, hogy fel fognak jelenteni, mert szerintük visszaéltem a videóval (ami szerintük védelemmel volt feltéve, de valójában bárki láthatta, hiszen a készítőnek én sem voltam ismerőse, mégis láttam). Nekem egyébként az óvónő jelezte, hogy fent van egy ilyen videó is.

    Az egyik érintett kisfiúról készült fénykép, mert foltosan érkezett (egyébként az anyja több alkalommal úgy adta be reggel, hogy hozzátette: “csak tudj róla, megvertem”). A kisfiú elmondása szerint fakanállal ütötték, egyébként traumatizált gyerek viselkedését hozza a közösségben is. A gyermekvédelmi megbízott erről a következőket mondta:
    “- 4-en néztük nyolc szemmel, de nem találtunk foltokat
    – nem volt tudható, hogy mitől volt a folt (sic!)
    – vannak érzékeny bőrű gyermekek, akiken minden meglátszik, egy folt nem bizonyít semmit
    – a gyerekeknek élénk a fantáziájuk
    – egy gyerek viselkedése a frontoktól is változhat, nem jelent semmit”

    Jelenleg egy bűnös van a történetben, én, aki szerint a fent leírtak nem normálisak és az sem, hogy 2,5 éve jár a legproblémásabb gyerek az intézménybe, gyakorlatilag következmény nélkül tehette meg ezeket. A panaszom utáni szülőiről került az első jelzés a gyerekvédelemhez (azzal párhuzamosan rólunk is, ugyebár).
    Most “valami” elindult, de nem hiszem, hogy a nagycsoport vége előtt bármi történne. Az a csoport kapott plusz egy embert (akit elvettek a kiscsoporttól), megváltozott a pedagógusok munkarendje. A nem körzetes gyerek továbbra is jár, mintha mi sem történt volna, nekünk kellett csoportot váltani (a pszichológus is azt tanácsolta, hogy egy percig ne hagyjam ott a gyerekemet, volt a csoportban, bántalmazó közegnek tartotta ő is).

    Továbbra is azt látom, hogy az én lépésem nélkül még ennyi sem történt volna, de ennek az volt az ára, hogy mehetek a bíróságra ártatlanul. A gyerekemet legalább én védem (más nem), de engem végképp senki nem véd.

  3. Sussy Troaser says:

    Minden előttem szólóval egyetértek sajnos a mi iskolánkban a gyermekvédelmis tanár azt közölte, hogy neki továbbképzésen azt tanitották, hogy nem a “többieket” kell képviselnie, hanem a bepanaszolt gyereket, aki pl széket dobott ki nem egy órán az ablakon/?/ és az anyja apja meg volt győződve róla, hogy egy angyal, mert otthon állitólag nincs gond vele. Amikor egyik nyáron kb. 4 éve, az igazgatót megfenyegette egy szülő- igen, ilyent is tehet- hogy a gyerekére vigyázzon, mert tudják hol laknak, azon nyáron 2 hónapig nem mert otthon lakni, bármennyire furcsa is.Aztán elköltöztek fél év múlva, mert nagyvárosban történt. Na, azóta az igazgató is, a rendbontó gyerek mellé áll , hagyja hogy inkább a rendes szüölők cipeljék másik iskolába a gyerekeiket, elnéptelenedett ez az osztály, már csak 16-an maradtak, de ez nem gond .Csak nehogy feljenetsék az iskolát, ami kirekesztő.A renitens gyerek egy magániskolából jött át, 11 évesen, mert ott is elegük lett, de itt már 3 éve van.Döbbenetes.Az iskolában 800 fő tanul és kb. 8 ilyen őrült jár közéjük. Az a néhány tanár, akinél néha meghúzza magát, védi sajnos.Nincs egre inkább lehetőség a védekezésre.Érthetetlen, hogy sok iskola nem képes a rendes többség mellé állni.

  4. Vassné Jakab Anita says:

    Mind a három gyerekem ugyanabba az iskolába járt, 13 évig voltunk ott. A legkisebb gyereknél kezdődtek a problémák, hogy az erőszakosabb gyerekekkel nem kezdtek semmit, a földön fekvő gyerekemet rugdosták.3 gyerek terrorizálja az osztályt, ami az osztályfőnök és néhány szülő szerint fantasztikus osztályközösség,éppen csak megverik, lábuknál fogva húzzák, buzizzák a többiket. Következmény nem volt, észre sem vették, ha a gyerek segítséget kért volna, megkapta, hogy ne árulkodjon. Hősiesen bevallom, feladtuk, és másik iskolát kerestünk. Sok dologban látom a problémát, a tanárok is túlterheltek, magasak az osztálylétszámok, de! Máshol is,és mégsincs mindenhol ilyen, vagy kezelik a problémát. Egyébként a gyerekem nem tipikus áldozat-típus, könnyen barátkozik, okos, jó tanuló, fizikailag sem gyenge, de nem a verekedésre lett nevelve.

  5. Mamaaaa says:

    Nagyon hasonló a történetünk kislétszámú, családiasnak mondott, fővárosi alapítványi iskolában. Az iskola még minket, szülőket is próbált megalázni, ellehetetleníteni, mondván, hogy ezek csak gyerekek, csak kiskamaszok, ilyen van! Elhoztuk a lányunkat, aki sehol azelőtt nem vált áldozattá, bántalmazottá, csak itt, a 10 fős osztàlyban. Szívemből szól minden mondat, minden feltett kérdés.

  6. Flow says:

    Ha engem, mint tanárt Mókuska bokán rúg, leköp, kinevet, mert így van szocializálva, akkor mi a teendő? Ne általánosítsunk, hogy minden tanár pletykál kint….egyszerűen menni kell tovább a látlelettel. Gyámügy, rendőrség, pedagógiai szakszolgálat…lehet, hogy Mókuska és családja nem egy szinten van a blogíróval, de ha jelzés meg a szakszolgálat felé, (bizony van olyan, hogy családi pótlék megvonás, védelembe vétel), akkor hirtelen mindent megígérnek. Ha meg nem…akkor további lépések. Jelezni kell!!

  7. Dorottya Szécsényi says:

    Bár az én történetem nem friss, a gyerekkorból és az iskolából már kinőttem, gyerekem meg még nincs. De sokszor gondolok rá, hogy mit csináljak, hogyan tanítsam majd, hogy ne kelljen átélje amit nekem az iskolában. A térdemen ma is van egy emlékeztető arról milyen kedvesek voltak az osztálytársaim 7 évesen. Úgy ellöktek az udvaron, hogy folyt a vér a térdemből. A következő órát úgy ültem végig. Pardon sírtam végig. Máig nem emlékszem miért nem küldött el a tanár az orvosiba/tanáriba/akárhova. Arra emlékszem, hogy sántikálok haza, anyu meg ahogy jön elém elkezd nagyon ijedten szaladni. Gondolom majdnem szívrohamot kapott amikor meglátott véresen. A helye most is látszik. Nem lett semmi olyan következménye amire emlékeznék. Pedig anyu nagyon tudott “balhézni”. Egyszer kaptam beírást, mert orrba vágtam aki egész évben piszkált. Ötödiktől másik iskolába kerültem, mert elköltöztünk, de ott is engem találtak meg a “Mókuskák”. Hárman, hogy fair play legyen. De abból csak önbizalomhiányt, meg egy tucat rossz emléket szedtem össze, maradandó sérülést szerencsére nem. A gimnázium meg az egyetem pedig végre normális volt. Már ebből a szempontból. Nem rémlik, hogy ott lettek volna “Mókuskák”.
    Csak azért akartam megosztani a történetem, mert ez egyáltalán nem mai probléma. Csak jobban felfigyelünk ezekre is. Remélem majd a gyerekemnek tudok valami jó tanácsot adni. Egy Könyvmoly

  8. Dalma Takácsné Kocsis says:

    Minket behívtak az oviba,hogy a (4 éves)fiam lökdösődik-verekszik(karmol)SNI-s gyerek,SPD-je van viselkedés zavarokkal.Mi ezt tudtuk,év elején mikor beiratkoztunk jeleztem az óvónéninek,hogy a fiam kihívás lesz nekik. Igaz akkor még azt hittem ő lesz az áldozat a sok hisztije miatt. Eleinte őt bántották,utána már ő bántott. Megbeszéltük az óvónénikkel mit kell tenni.Pedagógia szakszolgálat,pszichológiai vizsgálat,mi visszük neurológiára vissza,hátha van amit még nem próbáltunk és tudunk segíteni neki. Másképp viszonyulok a fiamhoz is,jobban odafigyelek rá.Minden nap elmondom,hogy nem bántunk senkit,és segítsen pakolni(volt,hogy azért bántott egy kislányt,mert nem pakolt.Erre mondtam,hogy ne másokat ugráltasson hanem csinálja ő.)Azóta nem volt negatív visszajelzés.A dolog ott bukik el,hogy a legtöbb szülő nem együttműködő.Nincs érzelmi intelligenciája,vagy egyszerűen nem akarja tudomásul venni,hogy a gyereke nem tökéletes.És személyeskedésnek veszi,ha jeleznek a pedagógusok.Ők meg már nem mernek szólni.Láttam a megkönnyebbülést az óvónénin és a daduson,amikor látták,hogy együttműködünk velük.Nem ezt szokták meg.

  9. Szél Ildikó Melinda says:

    Igen, mi is átéltük ezt… Még elsőben, egy szegedi, “elit”nek számító iskolában. Az egyik kisfiú folyamatosan bántotta a fiamat. Ez annyira eldurvult, hogy egy nap arra mentem érte délután, hogy fojtogatás nyomai vannak a nyakán. Másnap délután pedig arra mentem érte, hogy vérzik az arca, a másik fiú tíz körömmel belekapott a szájába és végigkarmolta az arcát, mert nem adta oda neki a legóját a fiam. A karmolás olyan mély volt, hogy most, 9 évesen (és valószínűleg örök életre) nyoma van a fiam arcán. Mi akkor látleletet vetettünk a gyerekorvossal, panaszt tettünk: tanítónénik, igazgató… A fiam annyira félt már addigra az osztálytársától, hogy az év végi kirándulásra nem mert elmenni, le kellett mondanom. Azt mondta: Anya, olyan bemenni reggel a terembe, mintha egy farkas várna rám odabent.
    Akkor már tudtuk, hogy a második osztályt másik iskolában fogja kezdeni, mert elköltözünk. Tudta ezt az iskolavezetés is… a mai napig az a kisfiú abba az osztályba jár, és továbbra is terrorban tartja a gyerekeket. Mi eljöttünk onnan, de a fiam a mai napig emlegeti a történteket. “Természetesen” a tanítónéni nem látott semmit, a fojtogatás az udvaron történt. Sőt, rám haragudott meg a napközis tanító, mert az igazgatóhoz fordultam az esetek kapcsán… aki az égvilágon semmit nem tett. Hivatalos panaszt nyújtottunk be a gyerek ellen, csatolva a látleletet, majd a nyári szünetben kaptam egy e-mailt az iskolától, hogy “az esetet minden érintett megkérdezésével kivizsgálták” (minket elfelejtettek megkérdezni…), és ha érdekel a jegyzőkönyv, akkor fáradjak be az iskolába. 🙁

  10. Ibolya Indra Zafir says:

    Minden sulinak megvannak a maguk Mókuskái… a kis szociopata palánták. Igen, az ember szülőként csak csikorgatja a fogát. Tényleg az egyetlen célravezető módszer, amit tehet, hogy leül a gyerekével és kertelés nélkül elmeséli neki, hogy akárhová kerül az életben, bármilyen közösségbe, a Mókuskákból kifejlődött későbbi Vadbarmok mindenhol ott lappanganak majd és a leggyengébbekre fenik a fogukat. Az iskolában terrorizálók itt még csak próbálgatják, tesztelik, fejlesztgetik a módszereiket a későbbiekre … de ez a lehetőség, mármint az ellen-módszerek kifejlesztése a többieknek is a rendelkezésére áll: kikísérletezni, hogy hogyan lehet védekezni az antiszociális terror ellen. Kikerülni? Közömbösíteni? Lefoglalni (sport!!!!)? Kiközösítés helyett (mert olyat ugye nem tanítunk! ) a közösség összefogásával szocializálni? Muszáj megtanulni kezelni ezt a jelenséget is, ahogy az együttérzés, segítés, vagy akár a kulturált önérvényesítés alapjait is az iskolai közösségben kell kitapasztalni …. erre nincs más mód és nincs más közeg …. Mindenre alkalmazható klisé sincs, de néha -ha szerencsénk van- feldob az élet “szuperőstehetség” pedagógusokat, akik született zsenijük által képesek jól terelgetni a gyerekközösségeket. Bennük minden reményünk!

  11. Barbara Velki says:

    Sajnos most mi is hasonló cipőben járunk, igaz Németországban. De egy kis falu, kis iskola, ami amúgy jó és idilli lenne… DE! Van két kislány az iskolában. Hozzáteszem, hogy 7 éves gyerekekről beszélek (mi lesz később??). Ez a két kislány terrorban tartja a többieket. Ráadásul ami szép az egészben, hogy az egyik egy fejjel kisebb, vékonyabb az én lánykámtól, mégis meg tudja félemlíteni. Echte németek, semmi integráció, semmi hátrányos helyzet, csak két elkényeztetett anyuci és apuci kedvence. Szóltunk (többen is) az iskolában. Tanárok, igazgató próbálkozik. Mint írtam 7 évesek, és ököllel neki mennek a másik gyereknek, hozzájuk vágják a teli üdítős flakont, rájuk öntik az üdítőket, az egyik kislánynak úgy feszítették hátra az ujját, hogy majdnem eltört, a lányom törött lábujjára, direkt ráléptek. Most volt a féléves beszélgetés az iskolában, megint szóltam. Ami probléma, hogy múltkor az igazgatóhelyettes büntetni akarta az egyik kislányt, aki 7 évesen (!) (számomra ez hihetetlen), visszabeszél, visszakiabál, és a tanárok tehetetlenek. Bár ezt nem hiszem, de most én sem tudom a megoldást… Kérdés, ha ilyenek ennyi idősen, milyenek lesznek később??? (Csak halkan jegyzem meg, hogy beírattam a lányom Teakwondo-ra, és nem engedek belőle, járnia kell és kész. Egyébként pedig abszolút erőszak ellenes vagyok, inkább a konfliktusok megoldására tanítom, mint a visszaütésre. De azt gondolom vannak határok…)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!